A sor végén: a vevő

A parlamentnek a múlt héten újabb, sokak által vitatott törvényt sikerült letennie az asztalra. Az üzletláncokról szóló törvény – ha a köztársasági elnök is aláírja – szeptembertől hatályba lép. Ezt követően a gomba módra szaporodó és a lakosság körében is egyre kedveltebb hiper- és szupermarketeknek még fél évük lesz arra, hogy árukészletüket a törvény betűjéhez igazítsák. Ami főképp azért lesz nehéz, mert lényegében az ellenőrökre bízza, ők döntsék el, megfelelő-e az üzletek polcain található hazai és külföldi áruk aránya. Közben azt sem árt figyelembe venni, hogy minden homályosan megfogalmazott jogszabály a korrupció melegágya lehet.

A cél kétségkívül nemes: a hazai élelmiszergyártók helyzetének javítása. Az ellenérvelők szerint azonban a mezőgazdaságot és az ehhez kapcsolódó termelőket egyéb eszközökkel kellene támogatnia az államnak. Könnyen előfordulhat – állítják –, hogy a segítő szándékra a fogyasztó fizet rá. Pedig az üzletláncok erejével való visszaélés következményeitől elsősorban őt akarják megvédeni. Tény, hogy a kereskedelem minden szereplője ádáz küzdelmet folytat a vásárlóközönség kegyeiért. Ez érthető, hiszen ebből él. Ha minden a versenyszabályok szerint történne, a vevő – mert a verseny letöri a fogyasztási cikkek árát – csak nyerne a termelők és kereskedők körében érvényesülő konkurencián. Ahol azonban nehezítik a konkurencia egészséges kibontakozását, ott a rendteremtési szándék visszafelé sülhet el. Némely üzletláncok képviselői szerint például akkor is áremelésre kényszerülhetnek, ha a jogszabálynak megfelelően minden termékre három szállítót szereznek. Hiszen ahány szállító, annyi, az árubeszerzést nehezítő és drágító megbeszélést kell majd folytatni. Az is megtörténhet, hogy a tőkehiánnyal küszködő hazai termelők egy része éppen a törvény erejét használja majd ki a gazdasági talpon maradáshoz, ahelyett, hogy a piacon könnyen eladható, versenyképes áruval jelentkezne. Elkényelmesedésük következményeivel pedig az EU-ba jutásunkat követően szembesülnek majd.

Nyilvánvaló, hogy a törvény előterjesztői és megszavazói mögött éppúgy érdekcsoportok állnak, mint a jogszabály várható negatív hatásait hangsúlyozók mögött. Az egyik oldalon a hazai termelők, a másikon a kereskedelemből élők. Tény, hogy egyik sincs meg a másik nélkül, de főképp egyik sincs meg a vevő nélkül. Elveszítésétől, persze, egyiknek sem kell különösebben tartania, hiszen a vevő mindkettőre rá van szorulva. Akkor is, ha netán bekövetkezik, amitől a kereskedők tartanak: az árdrágulás. A vevő az alapvető élelmiszert ugyanis két napig se tudja bojkottálni.