A nép, az emberek, a polgárok – és a populista politika

MTI-HÁTTÉR

A Francois Hollande vezette kormány iránti elégedetlenség egyre több francia politikust tol abba az irányba, hogy a 2014-es helyhatósági választások közeledtével antielitista retorikához nyúljon és a „nép szavát” hallatva próbálja megerősíteni pozícióját.

A nép, az

istenverte nép

A Franciaországban egyre gyakrabban felcsendülő klaszszikus populista beszéd sajátos célja szembeállítani az embereket a fennálló rendszerrel, amely törekvés elsősorban a gazdasági válsággal szembeni „kollektív tehetetlenség érzéséből”. Már a 2007 és 2012 között hivatalban lévő Nicolas Sarkozy is előszeretettel hangoztatta, hogy ő nem tartozik az elithez: „Én nem leszek a néppel szemben álló szűk elit jelöltje”.

Egykori tanácsadója, a jobbközép Népi Mozgalom Uniójában (UMP) politizáló Henri Guaino ennél is tovább megy, és a „népszellemre”, a „nép szavára” hivatkozik.

„Mi az emberi elit vagyunk” – fogalmazott nemrég Jean-Luc Mélenchon, a Baloldali Párt társelnöke, aki néhány éve megjelent, Mindannyiuknak mennie kell című kiáltványában polgári forradalomra buzdított.

Kocsmaasztaltól vett

politikai retorika

Raphael Liogier, az Aix-en-Provence-i Politikatanulmányi Intézet tanára A populizmus, ami következik című művében „a kocsmai beszélgetések” szintjére korlátozódó retorikáról írt a politikában. Liogier szerint megjelenik a politikusoknak az a kategóriája, amely magát populistának mondja, és a nép szenvedéseinek, valamint a „bírálhatatlan józan ész nevében” nyilvánul meg.

A nép fia vagyok,

nem politikus

„Az országot működtető intézetek mindenhatónak állítják be a politikusokat, akik ugyanakkor képtelenek kézben tartani a gazdaságot” – magyarázta Nicolas Lebourg történész. Ennél fogva a politikában nagy a kísértés, hogy az ember rendszeren kívül állóként azonosítsa magát. Kitűnő példa erre Ségolene Royal, a Szocialista Párt első női elnökjelöltje, aki a 2007-es elnökválasztáson alulmaradt Nicolas Sarkozyvel szemben. A képviselő asszony „kívülállósága” szemléltetéséhez Eugéne Delacroix francia művész híres festményét, a Szabadság vezeti a népet című képet hívta segítségül, és annak központi alakját, a „Szabadságot” megtestesítve tógában és francia zászlóval a kezében pózolt a Le Parisien című magazinban.

Elvegyülni az

emberek között

A francia politikusok közül egyre többen választják a nép közé vegyülést az eddigi elszigeteltség helyett. Jean Lassalle centrista képviselő április eleje óta a francia nemzetgyűlés épületétől elindulva már közel 5 ezer kilométert tett meg gyalog országjáró körútja keretében. Az összesen 6 ezer kilométeresre tervezett menet célja a honfitársak segítségével a „minket körülvevő világ közönyének” legyőzése, és a francia forradalom panaszfüzeteinek mintájára „a remény füzeteinek” összeállítása.

Rouban szerint a mai Franciaországban a populizmus már nem csak a szélsőjobboldali Nemzeti Front kiváltsága, az összes politikai pártot hatalmába kerítette. A Nemzeti Front pedig már az ideológiai semlegességet hirdető „se jobb, se bal” szlogent, a rendszert és az intézményeket elutasító szólamokat kínálja mintaként.

„Ha lemondanánk a pártokról és intézményekről a népi bölcsesség javára, az minden bizonnyal az elképzelhető legnagyobb zűrzavarhoz vezetne” – zárja írását a francia AFP hírügynökség Lebourg szavait idézve.