A nagy beavatkozás

<p>A héten nagy beavatkozáson esett át a panelházunk. Negyvenegy éves korában kicserélték a fő csőrendszerét, vagyis olyasmit élt át és túl, mintha egy embernek kicserélnék a komplett ér- és bélrendszerét.</p>

Sajnos, amit lehet egy háznál, azt nem lehet az embernél, még nem tart itt az orvostudomány. Viszont a ház operációja a feladat nagysága ellenére gyorsan, zökkenőmentesen, s ami háziasszonyi szempontból a legfontosabb, aránylag por- és koszmentesen zajlott le, leszámítva, hogy kiütötték a vécé hátsó falát, de az még csak előmunkálat volt, olyan, mintha a műtőben altatás helyett bunkósbottal kábítanának el. Mielőtt az egész elkezdődött, az illetékesek informálták a lakókat, hogy a mesteremberek kartonokkal le fogják letakarni a talajt, és összetakarítanak maguk után. A nagy nap reggelén megjelent két mester, kiemelték a vécét, kitették a folyosóra és elmentek. Maradt utánuk négy jókora sáros lábnyom. Érthető, gondoltam, hiszen amíg a vécé a helyén van, nem tudják letakarni az inkriminált területet, de amikor meg-jelent további két mester, és ki-be járkáltak, megkérdeztem, hogy mikor jön a karton. Az egyik csodálkozva rám nézett, majd ingerülten kijelentette, hogy mit akarok, hisz még nem jött el a piszkos munka ideje. Igaza volt, az is eljött. De előtte további két mester berobogott a kartonnal, letakarták az összes, előzőleg jól összesározott területet, majd nekiláttak az operációnak. Fehér kezeslábasban, arcmaszkkal, merthogy azbeszt. Be is zárkóztak. Ügyesen, összehangoltan működtek. Amikor helyükre kerültek az új csövek, szigetelések és az összes többi nem tudom mi, megérkeztek a kartonosok, felszedték a papírt, mindent összesöpörtek, a karton alatt megszáradt sarat is. Aztán jöttek a vécések, és a fölsöpört területet újra összesározták. Aztán már csak én jöttem a felmosóronggyal. Vagyis aránylag vidám beavatkozás volt.

Ráadásul a szomszédi kapcsolatok is erősödtek. Másnap reggel sem volt még meleg víz, ezért a szomszédasszonynál zuhanyoztam. Tomi nevű kutyája közben szélsebes granulátumfogyasztást végzett, attól félve, hogy én, az idegen, megeszem az ételét. Búcsúzóul aztán jól megnyalogatta a kezem. Én is akartam reggelizni, szerencsére volt otthon törlőkendő, mert addigra újra elzárták a hideg vizet is, így sikerült likvidálni az eb nyálát. Végül is vidám reggel volt. Jövő héten a másik oldalon lesz a csere, így majd a szomszédasszony jön hozzánk zuhanyozni. A Tominak meg veszek valami finomat.

Most a folyosón tömény csatornaszag terjeng, de a házunk... Irigylésre méltóan fiatalodik.

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?