A körön kívül és belül

Míg a belga miniszterelnök a minap szinte szó szerint úgy rontott neki az amerikaiaknak az iraki háborús konfliktus miatt, mint ahogy azt annak idején a Szovjetunió vezetői tették, Vlagyimir Putyin, az orosz köztársasági elnök tegnap kijelentette: az iraki háborút ugyan nem helyesli, Oroszországnak azonban nem érdeke, hogy az USA ne járjon sikerrel Bagdadban...

Lám, mekkorát fordult a világ egyszeriben, csodálkozhatna a naiv szemlélő az események ilyetén alakulása miatt. A politikában viszont csak nagyon ritkán esnek meg ok nélkül földrengés erejű változások. Következésképpen Nyugat-Európa aktuális háborúellenes fenekedése korántsem véletlen. A beavatottak jól tudják, hogy a franciák az iraki olajkincs és a haditechnológia-üzletek kapcsán, ahogy mondani szokás, nyakig benne voltak a kulimászban. Nyíltan ugyan sohasem támogatták Szaddám Huszein rezsimjét, sőt pro forma el-elítélték azt, azért jólesett nekik a halászgatás Szaddamék zavaros oldalvizein. Nem véletlenül nevezték emiatt bizonyos külpolitikai szakírók Jacques Chiracot Jacques Iraknak...

Németország ugyancsak elkötelezettnek számít, hiszen a francia szenthez hasonlóan Schröder kancellárnak is elsősorban önmaga felé hajlott és hajlik a keze. A pénz beszél, kutya ugat elvén túl arról sem szabad megfeledkeznünk, hogy számottevő muzulmán kisebbség él mindkét szóban forgó országban. Akárcsak Belgiumban és Hollandiában, amely országok vezetői most be-beszólnak a németek meg a franciák mögül az amiknak. Ahogyan a kocsmai verekedések nyeszlett provokátorai szoktak volt...

Az oroszoknak teljesen mások a pozícióik, no és az érdekeik is alapvetően különböznek a nyugat-európai „békefrontos” érdekektől. Korántsem tehetik meg ugyanazt, mint az amerikaiakkal egyébként még mindig katonai szövetségben levő nyugat-európai államok. Ha ugyanis a minden emberi számítás szerint amerikai győzelmet hozó konfliktus lecseng, nem maradhat náluk a vesztes Szaddám-rezsimet jelképező Fekete Péter. Ezzel ugyanis alig egy évtizede megbukott szuperhatalomként Oroszország olyan presztízsveszteséget szenvedne el újfent, amelynek gazdasági és világpolitikai következményeibe minden bizonnyal beleroppanna az épphogy magához térő, demokratizálódó orosz társadalom, jelenlegi politikai vezetőivel együtt. ĺgy eshetett hát meg, hogy a Nagy Medve az orosz elnök kijelentésével szinte az Irak elleni koalíció szövetségesévé lépett elő, az ugyancsak komolyabb világpolitikai és gazdasági pozíciókért harcoló Nagy-Britannia, Kanada és Ausztrália mellé. ĺgy megy ez, a győztes oldalra ugyanis mindig jobban süt a nap...

Úgy tűnik, ilyen értelemben ezúttal nem kalkuláltunk rosszul mi sem, mármint a mi kicsiny Közép-Európánk. Egyrészt békeszeretetet deklaráltunk, de nem hőzöngtünk békeharcosokként, másrészt az Irak elleni szövetségesek számára csendben megnyitottuk a légtereket, megadva az aktuális császárnak, ami a császáré... Ráadásnak még néhány ártatlan statisztának számító vegyvédelmi bakát is küldtünk neki mutatóba. Amint a kiskorú és vagyontalan kölykökhöz illik, a körön kívül is vagyunk meg belül is...