A hagyaték

Arafatot már leírták, teljesen mindegy, hogy a politikai után mely pillanatban következik be a fizikai vég is. Az alapkérdés most az, hogy a Gázai övezetnek nevezett puskaporos hordó felrobban-e vagy sikerül hatástalanítani – legalábbis elodázni a robbanást. Kedvező előjelek nincsenek. Kedvezőtlenekből sok van, s ha csak a három legfontosabbat nézzük, elmondható, mindegyik önmagában is gyújtózsinórnak lenne tekinthető, hát még így együtt. A három negatív együttható: a palesztin utódlás és belharc, az izraeli kormány ingatag helyzete, az amerikai elnökválasztás.

Ami ez utóbbit illeti, elég volt figyelemmel kísérni a Bush újraválasztása miatti arab kommentárok elkeseredett hangvételét. Nyilvánvaló, mélyülő válság esetén bármiféle nemzetközi kezdeményezés kudarcra van ítélve a Közel-Keleten, hiszen az ilyesmi Amerika nélkül elképzelhetetlen. Ez még hónapokig így lesz, amíg a washingtoni külügyben jelzett személyi változások meg nem történnek, s egyértelmű jelzések nem lesznek arra vonatkozóan, merre mozdul el a második Bush-adminisztráció külpolitikája.

Mára nyilvánvaló, az utódlásért folytatott belharcoknak két összetevőjük van. Az egyik a hatalom, a másik a haldokló terrorista összeharácsolt, hatalmas vagyonának a megszerzése. Az olyan fonákságokba most ne menjünk bele, hogy valószínűleg Brüsszelben is szeretnék tudni, mennyi uniós támogatás végezte Arafat magánszámláin. A tucatnál is több palesztin szervezet állítólagos békekötése és megállapodása az egységes palesztin vezetés megteremtéséről a külvilágnak szól. A nagyok egymás között fogják leosztani a lapokat – stukkerral a zsebben. A Hamásznak nagyon jó esélye van arra, hogy a Gázai övezet fölött megszerezze az ellenőrzést: népszerűbb is, radikálisabb is Arafat köreinél, a PFSZ-nél és a Fatahnál. Mert nem korrumpálódott, a Hamász kezén nem olvadtak el közpénzek és szociális programjai is vannak. A Hamásszal, a legtöbb öngyilkos merénylet kitervelőjével és végrehajtójával Izrael nem tárgyal, Amerika sem, s eddig az EU sem jelezte ilyen szándékát. Sőt valószínűsíthető, Izrael folytatni fogja a Hamász-vezérek célzott likvidálását.

Bizonytalan az izraeli kabinet jövője is. Bár a knesszet igent mondott Saron kivonulási tervére, Izraelben még középtávon is elképzelhetetlen az olyan állapot, hogy a süllyedő kormányfőt az ellenzéki Munkapárt próbálja a felszínen tartani – saját pártjával szemben is. Netanjahu máris Saron helyére tör, a Munkapártban pedig Ehud Barak jelezte: visszatér a nagypolitikába, s megpróbálja elhódítani Peresztől a pártelnöki posztot. És még nem volt olyan izraeli kormányválság, hogy a szélsőséges palesztin csoportok meg ne próbálták volna kihasználni a helyzetet. S a válaszcsapások is menetrendszerűek.