A füstölgő provokátor

Külföldről tudósító hírben olvastam, hogy óvodai szinten a foglalkozások fontos részévé kívánják tenni a dohányzásmegelőzésre nevelést azzal, hogy az ovisok figyelmét – feltehetően valamilyen játékos formában – felhívják a cigarettázás ártalmaira.

Előbb megdöbbentem, hogy itt tartunk!... hogy már az oviban be kell vetni valamiféle dohányzásmegelőzési programot. Ez ugyanis arra enged következtetni, hogy már ilyen nyiladozó elméjű emberkéknél fenyeget a rászokás veszélye, s arról kell győzködni őket, hogy ne gyújtsanak rá, avagy – ne adj’ isten! – hagyják el a dohányzást.

Aztán arra gondoltam, esetleg mégis a korán bevetett prevenció a megoldás, mert az óvodában talán még elérhető a rászokás megelőzése, de a felnőttkori dohányzási szokásokat már törvénnyel és tilalomtáblákkal is meglehetősen nehéz kordában tartani. Egyesek olykor csak azért is (ejtsd: csakazértis) füstölögnek.

Nem szokásom, ám a minap, október végi jó idő lévén, az egyik városi vonalra várva, leültem a padra egy buszváróban.

Megállt felettem egy öregúr, s megkérdezte, nem zavar-e, ha helyet foglal mellettem. Ránézésre kiderült számomra, hogy kenyere javát a szocializmusban ette meg. Finomabb fazonnak néztem, akinek tenyerét nem törte légkalapács-fogantyú.

Ad magára a mai napig, frizuráját hajolaj formázza, szűk csomóra fojtott nyakkendőjén aranyozott pille-tű. Egy régi világ hajótöröttje, aki se itt, se ott nem volt egyenesben környezetével meg önmagával sem. Második kérdésével – mert csakhamar kibuggyant belőle – afelől tudakolózott, megengedem-e, hogy rágyújtson. Ezzel némileg megemelte nemtetszéshormon-szintemet, mert valamiféle kiszámíthatatlan tolakodószándékot gyanítottam részéről. Miért ne gyújthatna? – vontam meg a vállam. Nem zavarja a füst? – provokálta tovább a dialógust. Nem – adtam rövid választ. Régen látott designtermék, kopott ezüstdózni került elő a zsebéből, annak gumiszorítója alól kipöccintett egy szál szívnivalót, és már csiholta is a tüzet.

Két-három slukk után megkérdezte: Ugye tudja, hogy itt nem szabad dohányozni? Tisztában vagyok vele – mondtam. Akkor miért nem zavarja, hogy én itt dohányozom!... – ripakodott rám, s láttam, a vér egyre vadabbul pulzál a nyakereiben, s hogy óriási purparléra készül, amiért közömbös vagyok a tilosban dohányzással szemben.

Gyors húzással elvágtam a folytatást, mint húsevők a tyúk nyakát: felugrottam egy beálló buszra, mert tapasztalatból tudom, jobb kerülni a füstölgő és nem füstölgő mentálkárosult provokátorokat.

Már a buszban jutott eszembe: tuti, hogy a nem dohányzók védelméről szóló törvény meghozása előtt ő sem dohányzott. Csak azt követően szokott rá a füstölgésre. Mégpedig azért, hogy tudjon mivel másokat provokálni.