A brazil kapcsolat

Nem tudom, diplomáciailag bevett szokás-e, hogy egy ország elnöke örömködő táviratot küld egy másik állam fejének azután, hogy annak országa labdarúgásban elhódította a világbajnoki címet. Talán, ha a vesztes ország elnöke gratulál a győztesének. (Esetünkben, persze a nem oly régóta tartó, de virágzó brazil–szlovák viszonyra tekintettel kicsit más a leányzó fekvése.) Szóval, hogy bevett-e, mert azt nem tudom, Fernando Henrique Cardoso brazil elnök vajon küldött-e Rudolf Schuster kollégának gratuláló táviratot, amikor fiaink megnyerték a jégkorong-világbajnokságot.

Egyáltalán, tudott-e róla? Most már tud, mert Schuster elnökünk figyelmeztette erre őt. És vajon tudja-e Cardoso, mi az a hoki? És azt, hogy mi az a jég. Hogyan elmagyarázni neki úgy, hogy ne a kólára gondoljon? Ezzel Schuster nem pepecselt, csak együtt örült. Azt írta, nagyon örül annak, hogy a brazilok is megismerhetik azt az érzést, hogy a világ legjobbjai valamiben. (A brazilok, vajon azt tudják-e, hogy Szlovákiában is van foci?)

El sem tudom képzelni, hogy e nélkül a távirat nélkül hogyan ünnepelhették volna a visszafogott brazilok az ötödik világbajnoki címüket. Lelki szemeimmel láttam, ahogy a döntő után fél órával a Copacabanán máris kezdték osztogatni a távirat fénymásolt változatát. Sőt, azt is látni véltem, ahogy a feketepiacon kemény dollárkötegeket adtak egy Schuster-gondolatért a brazil–szlovák barátságról, miután elfogyott a távirat fénymásolt változata. Azt is láttam, ahogy brazilofil elnökünk palotájában szambázik a győzelem után. Jól jöhet még ez a gratuláció egy amazonasi kirándulás előtt, biztosan kedvesebben fogadják majd a benszülöttek elnökünket az őserdőben, már ha addigra eljut a hír oda, hogy ők is világbajnokok.

Majd elnökünk közli velük.