Velencében még áll a bál

A színpompás, művészi gonddal tervezett maszkok és jelmezek szabadtéri kiállítássá varázsolják a várostTASR/AFP-felvételÁll a bál, a látványos velencei mulatság örömünnep az utazóknak, utaztatóknak, felvonulóknak, nézelődőknek.

Aki ilyenkor látogat Velencébe, nemcsak a romantikus várost ismeri meg, mely megannyi festőt, zenészt, költőt ihletett meg, hanem ennek a varázslatos helynek a farsangi nagyvilági arculatát is.

Velence aranykorában a zene, a tánc, a színházak, a mutatványosok, a szerencsejátékosok forgatagában álarcos velenceiek élvezték a karnevál szabados vigadalmát. Hangos vígasságok hangjai szűrődtek ki a szalonok ablakaiból. Kötelező volt az álarc viselése (ez latinul Larva), amelyet bőrből, papírmaséból készítettek el és művészi fokon díszítettek, festettek. Napóleon 1797-ben véget vetett e „vétkes őrültségnek“. A régi hagyományt csak 1979-ben újították fel a mai szerényebb formában.

A maszk mögé bújás kapcsolódik az átváltozás legfőbb művészetéhez, a színházhoz is. A mai velencei maszkok között épp ezért sok színházi maszk is található. Ezeknek a maszkoknak a karneválon túli életét az is igazolja, hogy az év bármely időszakában kaphatók és nem csak arcra húzható formában, hanem kisebb méretekben is faldíszként, vagy képként, de készülnek ékszerek is belőlük.

A lagúnák mesevárosa, ideális helyszíne a másfél hetes (idén február 24-ig tartó) jelmezes bohóckodásnak. A programok nagy része a Szent Márk téren és a Via Garibaldin folyik, de bármerre megyünk, érdekes figurákkal találkozhatunk, még a legeldugottabb belső tereken, sikátorokban is színes ruhákat öltött tündérek, királynők, pillangók táncolnak. Estefelé pedig sejtelmes alakok suhannak a hagyományos fekete köpenyben, háromszögletű kalapban, fehér, csőrös álarccal: ez a bautta, amelynek jótékony takarásában a középkorban sem lehetett tudni, ki kivel jött össze az este, élte akkori és mai mércével mérve egyaránt kirívóan kicsapongó életét. (ú, -it)