Villámtorna Dióspatonyban

Dióspatony |

<p>A gyógyíthatatlan betegségben idén tavasszal harminckilenc éves korában elhunyt csallóközi futballistára, Kálmán Norbertre emlékeznek egykori játékostársai, barátai a holnap délután 13 órától zajló dióspatonyi négyestornán.</p>

A nevezett a dióspatonyiak, a kisfaludiak, a szentmihályfaiak és a nagylúcsiak mezét viselte pályafutása során a bajnoki párharcokon.

„Mivel Kálmán Norbert nálunk került rivaldafénybe, ezért a tornasorozat első felvonását mi szerveztük meg. Vasárnap délután az együttesek érkezését követően sorsoljuk ki az elődöntők párosítását. Ezekre rövidített játékidőben (2x30 perc) kerül sor. A folytatásban a vesztesek a harmadik helyért, a győztesek pedig a döntőben csatáznak a vándorserlegért” – nyilatkozta Csomor József, a házigazda dióspatonyi DSC futballszakosztályának az elnöke.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?