Eljárás indult a nő ellen, aki autójával a járókelőkbe hajtott

cs

A rendőrség testi sértés vétsége miatt indított eljárást az ellen az 56 éves nő ellen, aki kedden, este nyolc óra után, a losonci járásbeli Csomatelkén (Čamovce) belehajtott autójával a járókelőkbe és egy kerékpárosba. Az esetről szerdán tájékoztatott a közösségi oldalán a Besztercebányai Kerületi Rendőr-főkapitányság.

„A sofőr valószínűleg nem figyelt oda teljesen a vezetésre, nem követte figyelemmel a közlekedési helyzetet, lehajtott az útról, majd három gyalogosba és egy kerékpárosba hajtott bele. A baleset során három nő sérült meg, az egyik 44, a másik 27, a harmadik 25 éves, rajtuk kívül pedig egy babakocsiban ülő hároméves gyerek is sérüléseket szenvedett” – közölte a rendőrség azt is hozzátéve, hogy a biciklin közlekedő 25 éves nő sérülései súlyosak, a többiek pedig könnyebben sérültek meg.

A baleset résztvevői közül senki sem fogyasztott alkoholt. Az autó vezetőjének járművezetői engedélyét a helyszínen bevonták. A baleset körülményeit még vizsgálják.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?