Halálos kimenetelű közúti baleset történt hétfőn a tőketerebesi járábseli Vécsén (Vojčice).
TRAGÉDIA: Halálra gázolt Audijával egy férfit egy fiatal sofőr

A rendőrség tájékoztatása szerint egy 23 éves férfi az Audijával éppen Gerenda (Hriadky) felől tartott Tőketerebes irányába, amikor eddig meg nem határozott okokból kifolyólag elütött egy 69 éves férfit, aki a kijelölt zebrán kívül próbált átkelni az út túloldalára.
A gázolás során a gyalogos olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy kórházba szállítása közben életét vesztette.
A sofőrt a rendőrök a helyszínen megfújatták, valamint drogtesztet is végeztek rajta, ám a szervezetében sem alkohol, sem kábítószer jelenlétét nem mutatták ki. Jogosítványát elvették, és eltiltották a további vezetéstől.
A tragikus balesethez vezető körülmények tisztázásával kapcsolatban a rendőrség vizsgálatot indított, a halottkém az elhunyton boncolást rendelt el.
(rendőrség)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.