Ezüstérmes a magyar férfi kardcsapat!

kardcsapat

Magas színvonalú, emlékezetes mérkőzésen kikapott a döntőben a magyar férfi kardválogatott, így ezüstérmet szerzett a párizsi olimpia szerdai napján.

A magyarok előzőleg az olaszokat 45-38-ra, az irániakat pedig 45-43-ra győzték le. A fináléban a címvédő és 2012-ben is olimpiai bajnok dél-koreaiakkal kerültek szembe, akik a kanadaiakon és a franciákon jutottak túl. Az előző két olimpián az ázsiaiak nyertek, mert 2016-ban ez a szám nem szerepelt a játékok műsorán.

Az esti program második részére is maradt a telt ház az impozáns Grand Palais-ben, az után, hogy a franciák simán verték a bronzcsatában az irániakat. A lelátókon többségben voltak a dél-koreaiak, ami egyértelműen hallható és látható volt a találatok utáni ünneplésnél.

A döntő résztvevői a szólítás után az oldalsó nagy erkélyen jelentek meg, majd széles lépcsőn érkeztek meg a pásthoz.

Az első asszót Szilágyi Áron vívta Park Szangvonnal és szoros ütközetben 5-4-re kikapott, akárcsak utána Rabb Krisztián Oh Szanguktól. Szatmári következett Gu Bon Gillel és továbbra is szoros volt a mérkőzés, amely 9-10-es állásnál rövid időre magakadt. A közönség nagy része egyre hangosabbá vált, majd sokan talpra szökkentek és felhangzott az „allez, les Bleus, allez, les Bleus” buzdítás: a saját készülékeiken követték, amint Léon Marchand az uszodában lehajrázta Milák Kristófot a 200 méteres pillangóúszás döntőjében.

Pár pillanattal később folytatódott a mérkőzés, Szatmári 5-3-ra kikapott Gu Bongiltől, így egy kör után 11-15 volt az állás. Rabb, aki az irániak elleni összecsapáson állt be, továbbra is remekelt, Parkkal szemben 6-5-ös eredménnyel, szép tusokat adva csökkentette a hátrányt. Ezt követően Szilágyi a Gu helyére beállt Do Gjongdonggal tartott vívóbemutatót, az 5-5-ös végeredmény úgy alakult ki, hogy Szilágyi kilátástalan helyzetben védett a pást végén, de a videózás bizonyította, hogy pár centivel már lelépett, így a dél-koreaié lett a pont. Szatmári és Oh tovább emelte a színvonalat, rendre látványos parád-riposztból estek a találatok mindkét oldalon. Szatmári 7-5-re nyert, ezzel a második kör után 29-30 állt az eredményjelzőn.

Ezt követően Rabb a hetedik párban nem találta az eredményes akciót a még nála is gyorsabb Do ellen, nem tudott tust adni, így jelentősen nőtt a különbség. Park ellen Szatmári próbált 29-35-ről visszajönni, de egy tussal tovább távolodott az ellenfél. Az egyéniben háromszoros olimpiai bajnok Szilágyi 33-40-ről kezdte az asszót Oh Szangukkal szemben. Adott három tust, de aztán ugyanezt megtette ellenfele is, bár a harmadikat Szilágyi vitatta, szerinte egyértelmű volt a védés-visszavágás. A parádés végjátékban a magyar klasszis mindent megpróbált, de az ugyancsak világszínvonalon vívó ellenfele nem remegett meg, 41-44-nél be tudta vinni a számukra győzelmet érő tust.

A magyar csapat az elmúlt években három vb-döntőben szenvedett verséget a dél-koreaiaktól, de a negyediken, tavaly, Milánóban le tudta győzni őket. Most az ázsiaiak visszavágtak. Ők is tudták, hogy nehéz mérkőzés vár rájuk, minden tusnak nagyon tudtak örülni, és a végén önfeledten ünnepeltek a közönségükkel.

Ezt megelőzően 1996-ban, Atlantában volt döntős a magyar férfi kardcsapat, akkor a Köves Csaba, Szabó Bence és – a válogatottat most edzőként segítő – Navarette József alkotta együttes kikapott az oroszoktól, így ugyancsak ezüstérmes lett.

A férfi kardozók a magyar küldöttség harmadik érmét szerezték Párizsban. Múlt szombaton a párbajtőröző Muhari Eszter harmadik lett, alig negyven perccel korábban pedig Milák Kristóf a második helyen végzett 200 méteres pillangóúszásban.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?