Teheránban megölték Iszmail Hanijét, a Hamász politikai vezetőjét

Iszmail Hanije

Teheránban merényletben megölték Iszmail Hanijét, a gázai iszlamista Hamász terrorszervezet politikai vezetőjét órákkal azután, hogy részt vett az iráni elnök eskütételi ceremóniáján. A Hamász közleményében Izraelt vádolja.

Hanije hajnali két óra körül vesztette életét, néhány órával azután, hogy egy izraeli vadászgép Libanonban, Bejrút szívében megölte a Hezbollah műveleti központjának vezetőjét.     Az iráni Forradalmi Gárda bejelentette, hogy Hanijét egyik biztonsági őrével együtt ölték meg.     A Hamász közleménye szerint Hanijét egy izraeli támadás ölte meg. A Hamász politikai hivatalának helyettes vezetője, Musza Abu Marzuk kijelentette, hogy "Iszmail Hanije meggyilkolása gyáva tett, amely nem marad válasz nélkül".

"A Hamász-vezető iráni meggyilkolása súlyos eszkalációt jelent, amely nem éri el céljait. Nyílt háborút vívunk Jeruzsálem felszabadításáért, és készek vagyunk különféle árakat fizetni érte. A Hamász egy intézmény és egy ideológia, mely független bármely vezetőjétől" - tette hozzá.

A Hamász közleménye szerint Hanijét "a teheráni rezidenciáján elkövetett, áruló, cionista rajtaütésben" ölték meg. Az iráni Forradalmi Gárda bejelentette, hogy "kinyomozzuk Hanije halálát, és később közöljük a vizsgálat eredményét".

A szervezet 62 éves vezetőjét először 2017-ben választották meg a Hamász politikai irányítójának a leköszönő Háled Mesaal helyére, majd 2021 augusztusában újabb négy évre meghosszabbították hivatalában.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?