A magyarországi történelemkönyvek nincsenek összhangban a tantervünkkel – a tankönyveink helyzete eközben aggasztó

Az érvényes jogszabályok értelmében azok az oktatási célú publikációk használhatók az iskolákban, amelyeket az oktatási minisztérium jóváhagyott, de azok is, amelyeket nem, amennyiben összhangban vannak az oktatás alapelveivel és célkitűzéseivel. Ezeket pedig az ún. oktatási standard határozza meg, amelyre gyakran csak tantervként, illetve kerettantervként hivatkozunk.

A miniszter úgy véli, annak megítélése, hogy összhangban van-e egy segédanyag az elvárásokkal, vagyis maga az eljárás elavult, és szükség van változásra ez ügyben. 

Elsősorban arról beszélt a tárcavezető, hogy az adminisztratív folyamatokat kell egyszerűsíteni. Például, hogy be lehessen szerezni egy oktatási segédanyag egy konkrét részletét anélkül, hogy az egész publikáció jogdíjait meg kelljen vásárolni. De azt is hozzátette, fontos, hogy ellenőrzés alatt tartsák a tantermekbe bekerülő tartalmat. 

Ezen a ponton viszont Drucker tett egy meglepő megjegyzést:

„Vannak olyan tartalmak, amelyeknél komoly kétségek merülhetnek fel. Ez érintheti a humántárgyakat, például a történelmet. Mert 

ha megnézzük, hogy tanítják a történelmet Magyarországon és Szlovákiában, nem igazán vehetnénk át a magyarországi mintát, és taníthatnánk ez alapján a nemzetiségi, magyar iskoláinkban. 

Mert nem lenne meg az összhang az oktatási programunkkal.”

Drucker szerint tehát a magyarországi tankönyvek nem használhatók iskoláinkban. Ez azonban számos kérdést felvet.

Hogy látja a helyzetet a történész?

Simon Attila, a Selye János Egyetem történelem tanszékének vezetője is úgy látja, nem alkalmasak a magyarországi tankönyvek a történelem oktatására nálunk.

„Egyrészt ott kötelező érettségi tantárgy, nálunk ennél sokkal kisebb szerepet kap. 

Másrészt figyelembe kell venni, hogy a szlovákiai magyar diákoknak több információra van szükségük a szlovákok történelméből, Csehszlovákia történelméből. 

Tehát semmiképpen sem alkalmas, nekünk csak a saját tankönyvek jelentenének megoldást” – állítja a szakember, hozzátéve, hogy versenyre való felkészülésre, motivált diákoknak plusz forrásként használható egy-egy magyarországi kiadvány, de hétköznapi használatra valóban alkalmatlan.

Saját tankönyv alatt viszont nem fordítást, hanem szlovákiai magyar szakemberek által összeállított kiadványt ért Simon.

Az alaphelyzet nem rózsás, de volt már rosszabb

Onnan érdemes indítani, hogy 2023 szeptemberétől már egy olyan tanterv szerint oktatják a történelmet a nemzetiségi iskoláinkban, amely figyelembe veszi a magyarok és szlovákiai magyarok történelmét.

Ezt a szakmai közeg is pozitívumként értelmezi, sőt, hatalmas előrelépésről beszéltek az elfogadása idején akadémikusok és tanárok egyaránt.

Ugyanis ennek elfogadtatása egy hosszú folyamat volt, évekig küzdöttek azért, hogy a történelem oktatási standardja legyen tekintettel a specifikus helyzetünkre.

Ebben helyet kap a magyar őstörténet, a honfoglalással kapcsolatos fogalmak, de a magyarok helyzete Csehszlovákiában a 20. században is megtalálható.

Simon viszont már akkor is hangsúlyozta, hogy 

az új tanterv értelmében új tankönyvek is kellenek. 

Valamint, hogy nagy szükség lenne arra, hogy a történelemtanárok megírják a szlovákiai magyar történelemtankönyveket.

Mi a helyzet a tankönyvekkel?

Azokra a tankönyvekre igényelhetnek az iskolák az állami költségvetésből finanszírozott hozzájárulást, amelyeket a minisztérium meghatároz.

Végig tekintve a november 18-án aktualizált listán látható, hogy nem túl nagy a választék. Valamint az is szembetűnő, hogy egy magyar sem szerepel a szerzők között.

Továbbra is érvényes tehát, hogy – bár szükség lenne rá már csak a tantervek miatt is – nem született mostanság olyan állami pénzen beszerezhető és kifejezetten a szlovákiai magyar sajátosságokra fókuszáló történelmi segédanyag, amelyet be lehetne vinni a magyar iskolákba.

Ha megnézzük az eAktovka nevű portált, amely ingyenesen használható tankönyveket biztosít digitális formában tanároknak és diákoknak, akkor is azt látjuk, hogy fordítások állnak a rendelkezésünkre.

Az oktatási célű publikációk jegyzékét átkutatva sem találunk semmilyen kifejezetten szlovákiai magyar vonatkozású segédanyagot.

Simon Attila úgy véli, ebben a vonatkozásban még mindig a Kovács László, Simon Beáta és általa elkészített tankönyvek a legalkalmasabbak a történelemoktatásra. 

A gond abban áll, hogy bár sok iskolában betáraztak ezekből a könyvekből, és van belőlük készleten, az évek és a rendszeres használat elég viseltessé teheti a kiadványokat. Egy újabb kiadás azonban egyáltalán nincs a láthatáron. Arról nem is beszélve, hogy egy aktualizáció sem ártana.

„A tankönyvírás terén semmi nem mozdult előre. Az általunk szorgalmazott kerettantervekkel azt is akartuk, hogy induljon el a szlovákiai magyar tankönyvírás. Mert 

a szlovákból fordított tankönyvek nem kompatibilisek a tantervvel. 

Azok, amiket még mi készítettünk, én úgy gondolom, hogy összhangba hozhatók vele, de több éve mondom, hogy új tankönyveket kéne már írni.”

De ki írna itt tankönyvet?

Lesújtóan úgy válaszolhatnánk erre, hogy senki. Legalábbis egyelőre nem tudni erre irányuló szándékról. Tény, hogy hiányzik a motiváció, és ez alatt az anyagi juttatások is értendők. Magyarán, hiába adott a lehetőség, ha nem térül meg a befektetett munka.

Simon azon a véleményen van, hogy mindenképpen gyakorló pedagógusnak kéne kidolgoznia egy új tankönyvet. 

Az akadémikusok igazából a lektorálással és a szakmai döntésekkel tudnak ebben segíteni.

„Úgy néz ki, hogy az állam, az oktatáspolitika nem érdekelt az új tankönyvek írásában, legalábbis nem szorgalmazzák ezt. 

De a kollégák, tanárok részéről sem látok kezdeményezést. 

Pár éve az állami tankönyvkiadó munkatársai azt mondták nekem, ha lenne szándék a pedagógusok részéről, akkor megoldható lenne a megvalósítás” – mondta lapunknak a történész, hozzátéve, hogy jelenhelyzetben a tanárok csak szabadidejüket beáldozva tudnának egy ilyen projekttal foglalkozni, hiszen túlterheltek.