Hunyadi, a magyar szuperhős

Néhány éve trendi lett a történelmi kalandfilm Magyarországon, az állami támogatásokról határozó testület legalább is rendkívül bőkezű e tekintetben. Szebben fogalmazva: a kormány szeretné, ha a magyar nép büszke lenne történelmére, megismerné a nemzet nagyjainak fontos tetteit, a fiatalok új, valódi, hús-vér példaképeket találnának maguknak a fantasy-karakterek és szuperhősök helyett, és erősödne a nemzetközösség. Csúnyábban fogalmazva: a jelenlegi politikai hatalom úgy igyekszik prezentálni a történelmet, ahogy az neki per pillanat megfelel. 

A siker persze nem csak a pénzen múlik. Nem árt hozzáértő szakembereket megbízni, ha színvonalas produkciót szeretnének látni a döntnökök és az adófizetők – bár az ő véleményük végül is nem sokat nyom a latban. 

Azt is meg kell említenünk, hogy az elmúlt években e nemes ügy oltárán sikerült szétrombolni a magyar filmipart, parkolópályára helyezni számos kiváló rendezőt, akik közül néhányan szerencsére állami támogatás nélkül, fillérekből is képesek voltak nemzetközi sikert arató filmeket csinálni. 

Sok példaértékű nemzetközi (például szlovák-magyar) kooperáció is létre jött, mert a „kegyvesztettek“ többsége egy ideje már nem is pályázik a Nemzeti Filmalapnál, ehelyett külföldi partnert igyekeznek találni filmjeikhez.

Színvonalas produkció született

Mindezek tükrében nézzük, hogyan sikerült a Hunyadi című gigasorozat. Először is: aki tavaly sokallta a Most vagy soha! hétmilliárd forintos gyártási költségeit, az a Hunyadi büdzséjét már szinte fel sem tudja fogni: a tíz rész csaknem 26 milliárdba került, vagyis ez a valaha készült legdrágább magyar produkció. Ráadásul ott virít az ismertetőkben az „első évad“ megjelölés. A címszereplő a végén meghal, azaz vélhetően Mátyás király kora, illetve a későbbi török megszállás időszaka következne, ha tényleg lenne második évad. 

A Hunyadinak nem csaptak akkora előzetes reklámkampányt a kormánymédiában, mint a Rákay Philip-féle Petőfi-filmnek, az ellenzéki sajtó maradéka pedig szinte egyáltalán nem foglalkozott vele a márciusi bemutatóig. Talán a meglepetés-faktor is hozzájárult ahhoz, hogy nagyot robbant a széria, amelynek vezető producere egy kanadai-magyar szakember, Robert Lantos volt, vezető írója, azaz showrunnere pedig Lengyel Balázs. 

A szkeptikusok szerint is színvonalas produkció született, amely nagy eséllyel pályázhat a fiatalok figyelmére, mert a számukra megszokott hollywoodi szintet hozza - a Trónok harca, a Vikingek, a Vaják és a többi nagy kalandfilmsorozat világát. 

Több rendezőt is bevontak (Robert Dornhelm, Nagypál Orsi, Szász Attila), ami a nagy hollywoodi sorozatokban teljesen megszokott dolognak számít, hiszen nem önmegvalósításról van szó, hanem egy koncepció profi végrehajtásáról. 

Sok kaland, kevés történelem

Hunyadi János hadvezéri képességei tényleg filmre kívánkoztak. Ő volt az, aki hetven évre kiszorította Európából a törököt. Neki köszönhetően „csupán“ 150 éves török elnyomást kellett elszenvednie a magyar népnek 220 év helyett, ami – a balkáni népek sorsának tükrében – nem kis eredmény. Már életében legendák övezték, a nándorfehérvári ütközetben pedig tízszeres túlerővel szemben védte meg Európát, megállítva az oszmán birodalom terjeszkedését. Tiszteletére a pápa elrendelte, hogy minden délben az egész keresztény világban kongassák meg a harangokat – sokan most tudják meg, miért van ez így a mai napig. 

A forgatókönyv ugyan gyakran eltér a történelmi tényektől, a kalandok szintjén azonban remekel. Márpedig egy kalandfilm akkor jó, ha sikerül bevonni a nézőt a történetbe. A Hunyadi valamennyi epizódja bővelkedik izgalmas fordulatokban, a csatajelenetek látványosak, és egy idő után már nem azt lessük, mennyire valós a sztori, hanem sodródunk a szereplőkkel, szurkolunk nekik vagy utáljuk őket – vagyis érzelmeket váltanak ki belőlünk a látottak. 

Ebből a szempontból a Hunyadi közelebb áll a fantasy műfajához, mint a történelemkönyvek tartalmához, és sűrítésekben, tömörítésekben is bővelkedik. Például van olyan karakter, akit három különböző történelmi személyiségből gyúrtak össze, az első három-négy részben pedig inkább az alkotói fantázia működött, hiszen Hunyadi „karrierjének“ kezdeteiről nagyon keveset tudunk, fiatal kora nem került be a krónikákba. 

Csak egy példa: az sem biztos, hogy hősünk egyáltalán járt Itáliában. Az olasz szerető, Giulietta karaktere (Elena Rusconi alakításában) a fantázia szüleménye, a történetszövők ügyességének köszönhetően mégis simán elhisszük, hogy Hunyadi gyengéd érzelmeket táplált Milánó hercegének unokahúga iránt, amikor a király parancsára Itáliában teljesített szolgálatot. 

Ez a „kilengés“ később komoly hangsúlyt kap – abban a jelenetben, amikor Giulietta találkozik Hunyadi feleségével, Szilágyi Erzsébettel. Ez a valóságban természetesen nem történt meg, mégis mindkét női karakter megítélésén sokat lendít. Hasonló „betoldásokkal“ telis-tele a sorozat. 

Irány a nemzetközi piac? 

Lengyel Balázs egy sodró lendületű, egyértelműen a nemzetközi piacra (is) szánt kalandfilmet kreált Bán Mór regényciklusából, szem előtt tartva azt a tényt, hogy senkit sem érdekel mások történelme, a hőstörténetek annál inkább. Tíz részben meséli el egy zseniális hadvezér életének főbb eseményeit, gyermekkorától egész a nándorfehérvári csatáig. 

Jó döntés volt, hogy a címszereplőt egy alig ismert marosvásárhelyi színész, Kádár L. Gellért alakítja, és a többi arc sem elkoptatott. Néhány kisebb szerepre viszont nagy neveket szerződtettek – közülük talán Gálffy László a legmeggyőzőbb Luxemburgi Zsigmondként. 

Az sem véletlen, hogy a szereplők összesen 9 nyelven szólalnak meg – a magyaron kívül például németül, törökül, olaszul, szerbül vagy csehül. A Hunyadit - melynek angol címe Rise of the Raven (talán azért, hogy ne legyen áthallás a Hyundai autómárkával) - a TV2 természetesen szinkronizálva vetítette, de az érdeklődők a rendezői változatot is megnézhették eredeti nyelveken, feliratos verzióban.

Néhány zavaró tényező 

A nyelvezet már más kérdés, a dialógusokban engem zavart a modernség, itt-ott még a mai szleng is megjelent. Persze a 15. századi magyar nyelvet nem értenénk – gondoljunk csak az Ómagyar Mária-siralomra – de mondjuk egy 19. századi, kevésbé archaikus változat, az akkori költők „fura“, ám érthető nyelve talán még elfért volna a sorozatban. A párbeszédek minősége hullámzó; míg egyes jelenetekben frappáns és életszerű dialógusok hallhatók, másutt a szereplők kérdései és megnyilvánulásai hiteltelennek tűnnek a történelmi kontextusban.

​Az is zavart, hogy nem mindig írták ki a képernyőre, melyik évben járunk, például mennyi idő telt el Zsigmond király és Albert király halála között. A sorozat elején hiányzik egy átfogó bevezetés, amely bemutatná az Oszmán Birodalom és a Magyar Királyság közötti viszonyt és a geopolitikai helyzetet. Ez különösen a külföldi nézők számára nehezítheti a történet megértését. 

Míg egyes szereplők, például Barankovics Mara fontosságát kiemelték, mások, akik bizonyítottan jelentősebb szerepet játszottak az események alakulásában, csupán említés szintjén vannak jelen. Vitéz János bíboros, esztergomi érsek szerepét a komáromi Csémy Balázs kapta, aki igazi bölcs konspirátor, és talán a legcivilebb hatást kelti a képernyőn az összes színész közül. Mindig a megfelelő pillanatban súgja oda a döntésben érdekelteknek, hogyan kellene dönteniük. Ha lesz második évad, az is ki fog derülni, hogy ő volt Hunyadi Mátyás nevelője, és nagy hatással volt a majdani „igazságos“ királyunk karakterére.

A Hunyadi kétségtelenül ambiciózus vállalkozás, jelentős lépés a magyar történelmi drámák műfajában. Ha nem is helyettesíti a történelemkönyvet, annyit mindenképp elér, hogy a fiatalok érdeklődni kezdjenek a nemzet múltja iránt.