SOROZATDARÁLÓ: Az amcsik most Thaiföldön érzik nyomorultul magukat

A harmadik szezonhoz érve már sokan ismerjük a Fehér Lótusz receptjét. Adott egy Fehér Lótusz luxushotel a világ valamely egészen festői részén, ahová amerikai turisták érkeznek. Ők többnyire két végletet képviselnek: vannak, akik képtelenek elengedni és jól érezni magukat, és vannak, akik túlságosan is jól érzik magukat. A különféle találkozásokból és kulturális félreértésekből aztán konfliktusok születnek, amik az évad végére vad jelenetek sorában kulminálódnak, és természetesen lesz minimum egy hulla – ezt már az évadnyitó epizódban előrevetítik nekünk.

Mike White író/rendező/showrunner a nyerő recepten most sem változtatott, A Fehér Lótusz továbbra is ügyesen játszik az amerikai társadalom leggazdagabbjainak felsőbbrendűségi érzésével, rasszizmusával és szexizmusával. Az új évad a helyszínt leszámítva leginkább abban különbözik a két elődjétől, hogy direktebb és politikusabb azoknál. Az egyik epizódban például egészen drámai fordulatként állítják be, amikor egy szereplőről kiderül, hogy Donald Trumpra szavazott, de megjelenik a karakterek között egy tipikus fehér férfi felsőbbrendűséget hirdető, szexista, az empátiát hírből sem ismerő fickó is, mint korunk nagy „nyertese”.

A Fehér Lótusz minden szezonjában akad egy vezérelv is: ez a harmadik évadban a keleti spiritualitás és a nyugati materializmus közti viszony. A szereplők többsége hiába szeretne messzire utazva spirituális nyugalmat vásárolni magának, a beidegződései miatt képtelen átélni azt. White kimondottan ügyesen festi fel a karaktereit, és most az eddigieknél valamivel több időt szán erre. Míg az első évad hat, a második pedig hét epizódból állt, a harmadik szezonban a történetmesélés már nyolc epizódot vesz igénybe, de nem biztos, hogy ez jót tett a sorozatnak. A legtöbb szériának a karakterek bemutatására és a köztük lévő viszonyok megalapozására bőven elég egy-két epizód, de a showrunner az új évad első három részében mintha nem csinálna mást, csak előkészítené a terepet a későbbiekhez. Három epizódon át A Fehér Lótusz igencsak eseménytelen, és – nem szívesen mondok ilyet, de – unalmas is egy kicsit. Érdemes azonban kitartani, ugyanis a negyedik-ötödik epizód környékén elkezdenek beindulni az események – a sajtónak az HBO az első hat részt mutatta meg –, és a felén túl ez az évad is a korábbiakhoz hasonlóan lebilincselővé válik.

Talán a már ismert formulának és a lassabb építkezésnek tudható be, hogy a Maxon látható új A Fehér Lótusz már nem olyan friss és váratlan, mint a két elődje volt, és valljuk be, Jennifer Coolidge karaktere is eléggé hiányzik, de Mike White sorozata ezzel együtt is kiemelkedik a mai mezőnyből. Okos, jó humorú, ügyesen épít karaktereket, az atmoszférateremtésben is jeleskedik, ráadásul egészen pompás színészek sorának (Michelle Monaghan, Walton Goggins, Parker Posey, Amy Lou Wood…) ad esélyt a ragyogásra.