Magas vérnyomásra is utalhat a véres vizelet

magas vérnyomás

A véres vizelet nagyon ijesztő tud lenni, főleg, ha az ember nem tudja, mi is okozza, így nagy riadalmat kelt mind a nők, mind a férfiak körében.

Sokszor húgyúti fertőzés áll a hátterében, ám ha a kísérő tünetek azzal nem egyeznek, akkor magas vérnyomásra is gondolni kell.

Véres vizelet esetében az emberek többségének az élénkpiros szín ugrik be, viszont a vér a vizeletben rózsaszínűre vagy kóla árnyalatúra festi a sugarat. Ugyanakkor az is előfordulhat, hogy a vörösvértestek egyáltalán nem láthatók szabad szemmel, kizárólag mikroszkóp alatt.

Látványos vérvizelés hátterében lehet húgyúti fertőzés, véralvadási zavar, autoimmun vesebetegség, daganat vagy köves megbetegedés is. Előfordulhat viszont húgyúti vérvesztés mikroszkópos mértékben is, amit csak a vizeletüledék-vizsgálat derít ki. Ebben az esetben idült vesebetegség, esetleg cukorbetegség okozta veseprobléma lehet a háttérben, illetve akár a tartósan fennálló hipertónia szövődményeként  kialakuló vesebetegségre is gondolhatunk.

Férfiaknál a prosztata megbetegedései is szóba jönnek, de érdemes tudni, hogy előfordulhat vérvizelés gyógyszerek mellékhatásaként is (véralvadásgátlók, vérlemezke funkciót gátló gyógyszerek).

A véres vizelet hátterében tehát hipertónia is állhat, hiszen a tartósan magas vérnyomás (>140/90) érkárosító hatású, ami vérzéseket okozhat, és ez a húgyutaknál elszínezheti a vizeletet. Ez ebben az esetben nem is lenne olyan ijesztő, csakhogy lényegében a test bármely részén megtörténhet a vérzés, és ha ez az agynál, szívnél megy végbe, az életveszélyes is lehet.

A magas vérnyomás emellett a vesebetegségek  kísérője, sőt, előidézője is lehet, tehát a legtöbb tartósan fennálló vesebetegség maga is okozhat hipertóniát, így a kapcsolat a hipertónia és a vesebetegség között kétirányú. A vese érintettsége pedig – mint ahogyan arról már volt szó – előidézheti a véres vizeletet, így panasz esetén érdemes mindkét irányban vizsgálatokat végezni.

Hogy ne következzen be nagyobb tragédia, véres vizelet esetén rövid időn belül orvoshoz kell fordulni. Hipertónia gyanújakor a 24 órás vérnyomásmérés  is indokolt lehet, hogy a szakember pontos képet kaphasson a beteg állapotáról, és a megfelelő kezelést kiválaszthassa. Ennek ellenére – mivel több minden is állhat a vérvizelés hátterében – további vizsgálatok elvégzése is javasolt!

Azonban a magas vérnyomás kapcsán fontos megemlíteni, hogy az állapot igen alattomos betegség, mivel a legtöbbször nem jár tünetekkel, de ez nem jelenti azt, hogy ne lehetne akár életveszélyes is. A vérnyomás mérése és annak napi ingadozása éppen ezért fontos. A  szakember ezen adatok alapján beállíthatja a gyógyszerek dózisát, életmódváltozást  javasolhat, mely érinti az étkezést (a sófogyasztás mérséklése), illetve a testmozgást is (könnyű kardió edzés).

(webbeteg)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?