A kassai állatkert ritka kis kéksárga arákkal büszkélkedhet

12

A kassai állatkert két új csöppséggel büszkélkedhet. Egy ritka papagájfaj két fiókája kelt ki itt. Egész Európában csak tizennégy állatkertben látható.
 

Június közepén keltek ki a kassai állatkertben a kéksárga arák, és úgy nőnek, mint a gomba. Már rendszeresen mérik őket, ami segít az állattartóknak jobban eligazodni a kondíciójuk és egészségi állapotuk meghatározásában - tájékoztatott a kassai állatkert a közösségi hálón. A DNS-elemzéssel történő nemi meghatározásból már tudjuk, hogy egy hímről és egy tojóról van szó.

„Ez egy ritka papagájfaj, amely Dél-Amerikából származik. Állatkertünk tizenkét éve tenyészt hegyi arákat. A párt a Berlinből hoztuk. Az első fióka 2020-ban kelt ki, idén pedig a sikeres fészekrakás után újra bővültünk” - mondta Eva Malešová, a kassai állatkert szóvivője

A kassai állatkert a kéksárga arák mellett három másik arafajt is tenyészt. Ezek a kék arák, a sárgaszárnyú arák és a zöld arák. 

„Jelenleg a legújabb jövevényekről a gondozók gondoskodnak. Jó állapotban vannak, a tollazatuk kezd nőni” - árulta el a szóvivő.

A kéksárga arák vadon élő életéről viszonylag kevés információ áll rendelkezésre. Mély és megközelíthetetlen völgyekben élnek.

Kéksárga ara

Peru keleti részén, Brazília nyugati részén és Bolívia északnyugati részén él. Az elmúlt három évtizedben e papagájok populációja alig 70 ezer egyedre csökkent az erdőirtás, a vadászat és a kedvtelésből tartott állatok kereskedelmére történő csapdázás miatt. Európában már csak tizennégy állatkertben lehet látni őket, ahol kevesebb mint 50 papagájt tartanak. 

(pluska)

3
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?