Trencséni remi a Hull City ellen

<p>Gól nélküli döntetlent ért el a Trenčín az angol Hull City ellen a labdarúgó Európa Liga-selejtező 3. fordulójának első meccsén. A győzelemhez a vendégek álltak közelebb, de Volešák kivédte Huddlestone tizenegyesét.</p>

BŐD TITANILLA

Ha az ember nemzetközi meccset akar látni, az ország több hiányosságával is egyszerre szembesül. Egy: Szlovákiában az egyetlen valamirevaló stadion nem a fővárosban, hanem attól 200 kilométerre, Zsolnán található. Az EL-selejtező harmadik fordulójára már sem a trencséni, sem a dubnicai létesítmény nem felelt meg, így az AS is Zsolnán talált ideiglenes otthonra (a zsolnaiak egyébként ingyen bocsátották a trencséniek rendelkezésére a stadiont, és csak a jegyeladásból részesültek). Kettő: Szlovákiában az autópályák esetenként városon keresztül haladnak, így forgalmas órákban előfordulhatnak dugók. Hogy, hogy nem, az egyik ilyen város éppen Zsolna.

Út a meccsre

Harminc perccel a meccs előtt: Általános optimizmus az autóban. Zsolna előtt nagyjából tíz kilométerrel járunk, mindjárt ott leszünk. Nem lesz ugyan sok idő akklimatizálódni, de a kezdő sípszóra biztosan beérünk.

Tizenöt perccel a meccs előtt: Az optimizmus kezd elpárologni. Még mindig legalább hat kilométerre vagyunk a stadiontól. A másik sávban (ami mindig gyorsabban mozog, mint a miénk) megelőz minket egy jobbkormányos angol autó, ketten ülnek benne, a sofőrön Hull City-mez van. Drukkolunk nekik, hogy ne késsék le a meccset.

Öt perccel a meccs előtt: Nem fogunk odaérni, ez már nyilvánvaló.

1. perc: A rádióban híreket mondanak. „Zsolna előtt dugókra számítsanak, a várakozási idő tizenöt perc.” Nem, kedves hírszerkesztő, ez nem igaz. Már huszonöt perce ülünk ebben a dugóban, és hol van még a vége.

3. perc: Jön egy elágazás. Fotós kollégánk kezébe veszi a dolgok irányítását, és kerülőutat próbál keresni. Zsolna korábban ismeretlen részeit fedezzük fel.

7. perc: Komoly kanyargás után száguldunk a stadion felé. Iránytűként a reflektorok szolgálnak. Jól haladunk, de utunkat hirtelen sínek keresztezik, előtte sártenger. Újratervezés.

11. perc: Kiugrunk az autóból egy körforgalomnál, ahol szintén reménytelenül áll a kocsisor. Gyalog gyorsabb lesz, már legalább halljuk a stadionzajt. Nagyon ígéretes.

16. perc: Beesünk a stadionba. Gyors helyzetfelmérés, az állás 0:0. Állítólag nem maradtunk le semmiről.

Szimpatikus trencséniek

A Hull Citynek ez az első mérkőzése a nemzetközi porondon és az első tétmeccse ebben a szezonban. A trencséniek már túl vannak két bajnokin és két EL-selejtezőn. Kiegyenlített a játék, Volešák Aluko távoli lövését védi, majd a másik oldalon egy szöglet után a háló tetejére hull a labda. Jó foci (egy héten belül már a második jó meccs, el leszünk kényeztetve), de azért nem lehet nem felfigyelni a pálya körüli paneleken futó egyik reklámra: „treszka” kifliben, rajzokkal, nyilakkal illusztrálva, biztosan az angol drukkerek is kedvet kapnak hozzá.

A trencséniek évek óta rendkívül szimpatikus játékot produkálnak a szlovák bajnokságban, és stílusukhoz hűek az EL-selejtezőben is. Moses Simon, aki az előző körben hazai pályán mesterhármast lőtt a Vojvodinának, hosszan szökteti magát a vonal mellett, s a pályáról kifutva, a vendégek edzőjét és a negyedik játékvezetőt is megkerülve sprintel a labda után. Nincs esélye elérni, de ez a harciasság felébreszti a közönséget, s kicsit elképeszti az angolokat, el is vesztik a labdát, Mišák lőhet, mellé! Mišák az egész második félidőben nagyon aktív, az ő nevéhez fűződik a hazaiak legnagyobb helyzete: az 54. percben egy lepasszolt szabadrúgás után távolról lő, a fél stadion gólt kiált, de csak az oldalhálót találja el.

Mexikói hullám

Több mint nyolcezer néző élvezi a meccset. Mexikói hullám indul, csak a vendégszektor nem vesz részt benne, talán mert ők nem szórakozni jöttek, hanem meccset nézni. Ők nem értik, hogy a trencséni drukkerek nagy részének már az az álmok beteljesülése, hogy kedvencük az EL selejtezőkörében egy Premier League-csapattal játszik.

A 60. percben megélénkülnek a vendégdrukkerek, Shane Long fut el a bal szélen, befelé húz, felrúgják a tizenhatos vonalán, a bíró a tizenegyespontra mutat. Huddlestone áll a labda mögé, de lövését Volešák nagy bravúrral védi, a Hull középpályása pedig az ismétlést a felső kapufára bombázza.

A zsolnai közönség ekkor már extázisban, spontán össznépi szurkolás kezdődik, a trencséniek pedig lassacskán magukhoz térnek a tizenegyes okozta sokkból. Huddlestone egyik szabadrúgása után jogosan kezezést reklamálnak a vendégek, de az olasz Massa nem akar negyedórán belül két büntetőt is befújni, továbbot int.

A csereként beállt Malec nagyon jól mozog, helyzeteket alakít ki, lövéseket is vállal, de hiába nyomnak a trencséniek, a vége mégis 0:0. Ezt még elnéztük volna egy darabig, gondoljuk elégedetten, a trencséniek megköszönik a biztatást a drukkereknek, a vendégszurkolóktól is vastapsot kapnak.

„Nem voltunk elég bátrak”

Döntetlen a Premier League résztvevője ellen, ez nem rossz eredmény, akkor sem, ha még hátravan a visszavágó. A trencsénieket irányító Martin Ševela azonban tájainkon szokatlan módon nem akarja óriási sikernek beállítani a kudarc elkerülését.

„A szünetben fel kellett emelnem a hangom. Mit féltek tőlük? Ők is ugyanolyan emberek, mint ti! Ezt mondtam a játékosaimnak, akik talán túlságosan is tisztelték az ellenfelet. A második félidőben már jobban mozogtak, Paťo Mišák is, akit szintén lehordtam egy kicsit a szünetben. Arra gondoltam, hogy ha nem lendül bele, lecserélem a második félidő tizedik percében, de erre nem került sor – értékeli a mérkőzést Ševela. – Nagyszerűek voltak a nézők, jó kis meccs volt. De nekem hiányzott a gól. Igaz, a szerencse sem állt mindig mellénk, de bátraké a szerencse. Ezek szerint nem voltunk elég bátrak. Mindenesetre annak örülök, hogy egy angol klubbal mérhettük össze az erőnket. Mindenki döntse el maga, hogy olyan nagy különbség volt-e a két csapat között.”

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?