Szerb edzőt igazolnak?

Komárom. Szalagavató miatt kétszer is péntekre nyomul előre az MBK Rieker bajnokija a férfi kosárlabda Extraliga hétvégi műsorából. Először már ma 18 órakor a Duna-partiak a listavezető Svitet látják vendégül, s várhatóan utoljára ül a csapat kispadjára Paulik József sportigazgató-edző.

Komárom. Szalagavató miatt kétszer is péntekre nyomul előre az MBK Rieker bajnokija a férfi kosárlabda Extraliga hétvégi műsorából. Először már ma 18 órakor a Duna-partiak a listavezető Svitet látják vendégül, s várhatóan utoljára ül a csapat kispadjára Paulik József sportigazgató-edző. „Feltételezem, hogy a nap folyamán sikerül megegyeznünk, és hétfőtől utódom átveheti az együttest. Amint megállapodunk, rögtön elárulom a nevét. Egyelőre csak anynyit közölhetek, hogy nem hazai szakember, Szerbiából érkezik.”

Várhatóan a lelátóról nézi végig a 9. forduló nyitányát, amelyről Paulik József elmondta, hogy védencei számára valóban nehéz akadálynak ígérkezik az összecsapás. „Nem csak azért, mert a mezőny éllovasa jön hozzánk, hanem azért is, mert meggyengültünk. Én azt kérem a fiúktól, hogy a hagyják a pályán a szívüket, s mindent tegyenek meg a sikerért. Semmiképpen sem akarok olyan játékot látni, mint legutóbb idehaza a Nitra ellen. Langyos kosarazással nem lehet kiszolgálni a közönséget, de nyerni sem lehet vele.”

Komáromban tehát előre nem adják fel a Svit elleni párharcot, hisz tudják, hogy az Extraliga jelenlegi mezőnyében nincs kimagasló csapat, s bárki könnyen belefuthat egy vereségbe. A Paulik-legénység ma a svitiekre készít kelepcét. (jmk)

A bajnokság állása

1. Svit 8 7 1 642:492 15

2. Lučenec 8 7 1 593:536 15

3. Handlová 8 6 2 659:564 14

4. Sp. N. Ves 8 5 3 604:516 13

5. Košice 8 5 3 602:534 13

6. Nitra 8 3 5 580:568 11

7. Komárno 8 2 6 563:647 10

8. Levice 8 2 6 538:642 10

9. Inter 8 2 6 547:665 10

10. Žilina 8 1 7 478:641 9

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?