Szegedi ráijesztett az Interre

Háromgólos vezetés után engedett ki a pozsonyi Inter, vert helyzetből állt fel az eperjesi listavezető, az utolsó pillanatokban egyenlített Vágsellyén a kassai fakó, megtizedelve is győzött a rimaszombati csapat.

Peter Zahradník találata hozta vissza az eperjesi reményeketSITA-felvételA 22. percben már 3:0 arányban is vezetettek a pozsonyi sárga-feketék a losonciak ellen (Horváth Béla löketét csak kiütni tudta Miščík kapus, Majtán pedig bepofozta – így született a harmadik gól), azonban Szegedi Róbert, az Interből kölcsönben szereplő játékos duplájának köszönhetően az utolsó pillanatokig izgalmas maradt a találkozó. A meccs érdekessége, hogy a játékvezető kilenc(!) sárga lapot is kiosztott, ráadásul ebben a „versenyben” is a hazaiak győztek (5:4).

A szünetben még vesztésre állt az eperjesi alakulat, a második játékrész elején azonban két gyors találattal is összeroppantotta ellenfelét. Hab a tortán, hogy az eperjesi listavezető már nyolc ponttal vezeti a tabellát. Hiába vezetett a vágsellyei Duslo, a kassai tartalékok pontot raboltak Vágsellyéről. Privigyén csak egy gólt látott a közel négyezer néző (3860), Rimaszombatban viszont kettőt a 621 futballszurkoló. Gömörben annál is inkább örülnek a három pontnak, mivel három helyet is előreléptek a tabellán. Továbbra is nyeretlen a homonnai sereghajtó, mely Tőketerebesen állt győzelemre. A vége azonban megérdemelt döntetlen lett. (kb)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?