Ronaldo a legjobb

London. A World Soccer című szaklap olvasói Ronaldót, a világbajnok brazil labdarúgó-válogatott klasszisát választották az év legjobbjának.

London. A World Soccer című szaklap olvasói Ronaldót, a világbajnok brazil labdarúgó-válogatott klasszisát választották az év legjobbjának. A dél-amerikai játékos – aki augusztus végén igazolt az Internazionalétól a Real Madridhoz – elsősorban a koreai–japán közös rendezésű világbajnokságon nyújtott fantasztikus teljesítményével érdemelte ki az elismerést. A júniusi tornán végig remek formában volt, s nyolc találatával – ebből kettőt a döntőben szerzett – gólkirály lett.

Az elismerést 1996 után másodszor kiérdemlő Ronaldo az idei szavazáson azt a Michael Ballackot előzte meg, aki korábbi csapatával, a Bayer Leverkusennel az előző szezonban szinte minden versengésben a második lett: döntős volt a Bajnokok Ligájában, ezüstérmes lett a Bundesligában és a Német Kupában. Az azóta már a Bayern Münchent erősítő középpályás „ráadásként” a vb-n is a fináléban vesztes válogatottban szerepelt.

Az edzők között a világbajnokságon elődöntős dél-koreai együttes holland szakvezetője, Guus Hiddink végzett az élen, megelőzve a brazilok szövetségi kapitányát, Luiz Felipe Scolarit. A legjobb csapatnak járó elismerést Brazília válogatottja kapta. Az angol magazin 1982 óta hívja voksolásra a szurkolókat.

A World Soccer legjobbjai 2002-ben – játékosok: 1. Ronaldo (brazil, Internazionale, majd Real Madrid) 26,17 százalék; 2. Michael Ballack (német, Bayer Leverkusen, majd Bayern München) 17,69; 3. Roberto Carlos (brazil, Real Madrid) 8,48. Edzők: 1. Guus Hiddink (holland, dél-koreai válogatott) 28,33; 2. Luiz Felipe Scolari (brazil, brazil válogatott) 16,8; 3. Arsene Wenger (francia, Arsenal) 14,26. Csapatok: 1. Brazília 24,36; 2. Real Madrid 14,44; 3. Arsenal 11,73.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?