Palásti tornaelsőség, három erősítéssel

Palást |

<p>A hagyományoknak megfelelően, az idén is megrendezték a Szabó László-emléktornát.</p>

A végső győzelem körvonalai már az első mérkőzésen kirajzolódtak, hiszen a vendéglátók semmit sem hagyva a véletlenre, fölényesen legyőzték felsőszemerédi ellenfelüket. A másik ágon a lévai területi bajnokság újoncainak számító nagytúriak a szomszédvárak küzdelmében csupán a találkozó hajrájában tették biztossá a döntőbe való jutásukat. Meglepetést keltett, hogy a felsőtúriaknak nemigen sikerült teljes hatásfokkal koncentrálni a két összecsapásra, így sereghajtóként végeztek. A döntőben a hazaiak az utolsó pillanatokban szerzett találatukkal döntötték el a mérkőzés sorsát.

„Igencsak megfiatalított csapattal vettük fel a versenyt az ellenfelekkel, s három, erősítésre kiszemelt labdarúgót is kipróbáltunk. Örülök, hogy a szurkolók jól szórakoztak a sportszerű összecsapásokon” – értékelt Marek Križan, a vendéglátó palástiak klubelnöke.

TORNAKRÓNIKA – ELŐDÖNTŐ: Palást–Felsőszemeréd 5:1 (3:0), g.: Prahn Ahu 2, Struhár, öngól 2, ill.: Schneider; Nagytúr–Felsőtúr 3:1 (2:1), g.: Pintér 2, Petrežil, ill.: Kluka.

A 3. HELYÉRT: Felsőszemeréd–Felsőtúr 1:0 (1:0), g.: Revóczi.

DÖNTŐ: Palást–Nagytúr 1:0 (0:0), g.: Vankovič.

A TORNAGYŐZTES: Ladislav Konc, Farkas Antal, Heimlich Csaba, Križan Richard, Jozef Lalík, Marek Vinger, Fábián Erik, Kovács József, Pribránszky Zoltán, Prahn Ahu Péter, Marek Struhár, Nanias György, Kinbricz Patrik, Erik Vankovič, Mihalík Zoltán, Heimlich Erik, Antal Péter, Bencze Marek. Edző: Marián Petrík. (áb)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?