Önkéntesek, életmentők

Ebben is segítenek az önkéntesek. Vannak, akik a versenyhelyszíneken dolgoznak – útbaigazítják a helyüket kereső nézőket, szétosztják a sajtótribünön a legfrissebb eredményeket, vagy tolmácsolnak a sajtótájékoztatón. De még többen vannak azok, akik a közlekedést irányítják. Kedvesek, de nem erőltetetten – az a fiatal srác például, aki naphosszat a sajtó szállásául szolgáló kollégium előtt áll, hogy beírhassa egy szép táblázatba annak az újságírónak a szobaszámát, aki épp autóval szeretne eljutni a jó húszpercnyi járásra lévő fő közlekedési csomópontba, simán bevallotta, egy ilyen szép napon jobb szórakozást is el tudna képzelni magának, de azért reméli, én jól érzem magam Londonban.

A hetvenezer önkéntesből eddig talán hetvennel kerültem valamiféle kapcsolatba, és csak kevesen voltak közülük tájékozatlanok. (Igaz, az a kevés túlságosan egy körzetben koncentrálódott, ezért kisebb londoni városnézést abszolváltam, mire kiderült, hogyan juthatok el a kerékpáros országúti mezőnyverseny céljához. De legalább láttam messziről a Big Bent.) A többiek tanácsai mind hasznosnak bizonyultak – külön gratulálok annak a számítógépes technikusnak, aki rájött, miért nem működik az internet a cseh nyelvű (!) Windowsszal futó laptopon, és meg is oldotta a problémát.

A kedvencem viszont az a lány, akit csak a buszból láttam, úgy másfél kilométerre a víziszlalom-versenyeknek otthont adó Lee Valley Centre-től. Az volt a dolga, hogy mutassa a buszoknak, hogy mehetnek (miért ne mehetnének, közel s távol csak fűzfák és vadvirágok). Hátizsákjába egy szlovák zászló volt tűzve, tíz centivel a föld felett lebegett, és minden busznak olyan lelkesen integetett, mintha legalábbis ő nyert volna olimpiai bronzérmet. Miközben valószínűleg a versenyt nem is látta…

Önkéntes egyébként nem lehetett akárki. Több mint kétszázezren jelentkeztek, ezek felét hívták be interjúra, s a kiválasztottak még néhány tanfolyamon is részt vettek. Fogalmam sincs, hogy az elsősegélynyújtás köztük volt-e, de az önkéntesek abban is profik.

Egy meg nem nevezett újságírónak, aki kétszázhúszas vérnyomással, elakadt lélegzettel és gyomorgörccsel rontott be a sajtótájékoztató-terembe, egy hős önkéntes azonnal helyreállította az életfunkcióit. Kissé bizonytalan mosollyal kérdezte: „Netalántán ezt keresi?”, s kezében egy fekete, Olympus márkájú, az Új Szó leltári számával ellátott diktafont tartott…