Olimpiai pszichó

Magyarországon fellendülőben van a sportpszichológia, van külön szakképzés, könyvek jelennek meg a témáról, a legnagyobb reklámot azonban az olimpiai bajnokok csinálják a sportpszichológusoknak. Szilágyi Áron, Gyurta Dániel, Berki Krisztián és Risztov Éva is beszélt a mentális felkészülés fontosságáról, egyikük sem szégyelli, hogy szakemberrel dolgozik együtt, és munkájuk eredményét semmi sem jelzi jobban, mint az, hogy a döntő pillanatban egyikük sem roppant össze a tét és a lehetőség alatt. Épp ellenkezőleg, erősebbek voltak, mint valaha.

Egy-két Eric Moussambani-féle egzotikus sportolót kivéve az olimpián nincsenek esélytelen versenyzők. Az élmezőny kiegyenlített, az aranyról apróságok döntenek. Például az, ki mennyire „van ott fejben” (akármilyen rosszul hangzik is ez a kifejezés), ki az, aki a legfontosabb pillanatban tudja magából kihozni a legtöbbet, ki az, aki nem ijed meg a kínálkozó esélytől, ki az, aki nem pazarolja el az engergiáit a bírókra, zavaró tényezőkre.

Ez pedig mind tanulható. Ugyanúgy, ahogy az egyes sportágak különféle technikái, egy lábtempó, egy visszaszúrás, egy csel. Vannak, akik ösztönösen érzik, mi tesz jót nekik, hogyan tudnak jól versenyezni, mivel tudják felpörgetni magukat, de nekik is hasznos, ha tudatosan alkalmazzák ezeket a technikákat. Ráadásul az olimpia különleges alkalom – csak négyévente egyszer van. Ha valaki hibázik – túlizgulja vagy éppen nem ég megfelelő hőfokon –, nem javíthat két hét múlva, mint egy egyetemi vizsgán. A következő lehetőség leghamarább négy év múlva jön el.

Jó volt nézni Londonban Szilágyit, Berkit, Gyurtát, jó volt látni, mennyire összeszedettek, mennyire észnél vannak, mennyire megingathatatlanok a győzelemig vezető útjukon.

A szlovák küldöttségben ezzel szemben mintha tabunak számítana a pszichológus. „Egyszer Ausztráliában edzőtáboroztunk, ott kérdezték, van-e pszichológusunk. Úgy érezzük, nincs szükségünk rá. A jelenlévők közül valaki viccesen meg is jegyezte, hogy inkább az ellenfeleinknek kellene a pszichológus, mert mindig legyőzzük őket” – mondták egy olimpia előtti interjúban a vízi szlalomozó Hochschorner testvérek, akik aranyesélyesként utaztak Londonba. „Tudtam, hogy semmi szükségem pszichológusra!” – jelentette ki határozottan a kalapácsvető Martina Hrašnová, miután ezüstérmes lett az idei Eb-n.

Az olimpián aztán Hochschornerék csak bronzérmesek lettek, Hrašnová pedig döntőbe sem jutott.

Természetesen lehet, hogy a pszichológus elutasítása és a várt eredmény elmaradása között nincs összefüggés. Az viszont biztos, hogy nem is olyan hosszú idő múlva a sportolót, aki azzal dicsekszik, nincs pszichológusa, ugyanolyan csodabogárnak nézik majd, mint azt, aki most arra büszke, neki bizony nincs szüksége edzőre.