Egy siksze bemegy a templomba

netflix

Az igaz szerelem mindent legyőzhet, kivéve a „jiddise mámét” – üzeni a Bármit, csak ezt ne című, nemrég debütált tízrészes Netflix-sorozat. Erin Foster munkája olyan, mintha egy régi szerzői film és egy klasszikus romantikus komédia ötvözete lenne.

Szerinted milyen az, ha valaki zsidós? – incselkedik Noah Roklov (Adam Brody), a Los Angeles-i rabbi a volánnál ülő Morgannel (Justine Lupe), az újdonsült szerelme nővérével. Nem ketten ülnek az autóban, ott van még Noah bátyja, a kicsit kelekótya Sasha (Timothy Simons) és a bajok ősforrása, Joanne (Kristen Bell) is. Ők négyen azok, akik alapjaiban forgatják fel a saját, egyébként is diszharmóniára hajlamos családjuk mindennapjait, mégpedig valami egészen általános, régi jelenség miatt. Noah egy hagyományos, orosz eredetű zsidó család sarja és rabbiként tevékenykedik, Joanne pedig egy szexualitással és randizással kapcsolatos podcast szabadszájú (társ)házigazdája. Papíron működhetne a kapcsolatunk, de sajnos a Roklovok hallani sem akarnak arról, hogy Joanne „befurakodjon” a rendkívül jó partinak számító fickó életébe.

A Rómeó és Júliában a szerelem mindent elsöpör (a hősszerelmes maga is kertfalakat ugrik át) és tragédiához vezet, de a probléma gyökerét nem a vallási hovatartozás jelenti. Márpedig régóta tudjuk: a szerelmesek, ha eltérő felekezethez tartoznak, akár komoly akadályokkal találhatják szembe magukat. Már a Szentírás is arra buzdítja a hívőket, hogy ne álljanak össze a hitetlenekkel (Pál második levele a korintusiakhoz), de a zsidók német és héber eredetű siksze főneve (egyből a második epizódban előkerül), amely a nem zsidó vallású nő gúnyos megnevezése, ugyanerről a tőről fakad. És mi történik akkor, ha nem csak a tiltott szerelemre építő munkák széles spektrumában merülünk el, mert a képlethez egy olyan kiállhatatlan anyós is társul, mint amilyen a nők legrosszabb rémálmát megtestesítő, a ragyogó Jane Fonda által életre keltett Viola az Anyád napja című vígjátékból?

Hát, valami hasonlóan reménytelen helyzetből építkezik Erin Foster amerikai író, színésznő és producer Bármit, csak ezt ne című, tízszer fél-órányi részből összeállított sorozata. Nem légből kapott közhelyeket pufogtat, talán éppen azért, mert a széria létrehozása előtt Foster a szerelem jegyében – Simon Tikhman befektetővel és zenei vezetővel kötött házassága előtt – maga is betért a progresszív judaizmusba (Joanne valami hasonlót fontolgat); testvérével, Sarával pedig már számos közös munkán – köztük a Barely Famous című, kétévados valóságshow-paródián – dolgoztak együtt (Joanne és Morgan kibeszélőműsora éppen egy felvásárlási lehetőséget követően vesz kisebb mélyrepülést). Igaz, az általa megrajzolt hősöknek egyáltalán nincs könnyű dolga: Noah és Joanne is nehéz eset, független és öntudatos harmincasok/negyvenesek; kihívásos magánéleti válságot élnek, miközben a családi hátterük is problematikus. És talán az sem előny, hogy az egyikőjük, bár a reformzsidóságban látja a megoldást, vallási tanító, a másik pedig, ha nem is vallásfóbiás, de megrögzött ateista...

Foster szerint a vágy, a szerelem, a közös akarat csodákra képes. Ennél azonban többet mutat fel, például már egyből a „szexi rabbi” és a „randiszakértő” első találkozásakor: azért tudja Kristen Bell és Adam Brody ilyen parádésan és átélhetően megtestesíteni a két különböző neveltetésű, humort jól ismerő és használó embert, mert nagyszerű, kiváló riposztokra és valódi karakterjegyekre építkező dialógusokat tartalmazó forgatókönyvből dolgoztak. (Van köztük kémia: Bell élénkségét tökéletesen egészíti ki Brody megfontolt jelenléte; az első csókjukat pedig a Francis and the Lights találó dala teszi még inkább emlékezetesebbé.) Humorérzék, életszerűség és eredetiség alakítják-formálják az interakciókat, amelyek nem kínálnak új megközelítési módokat a romantikus komédiákhoz, de friss vért injekcióznak az elmúlt húsz évben csúnyán elvirágzott filmes műfajba. Maga a történet kellemes, sallangmentes és aktuális, a poénok szinte mindig ülnek és Los Angeles is jól mutat a kevésbé ismert profiljából (az amerikai operatőr, Adrian Peng Correia kicsit önismétlő munkája tiszteleg a régi nagy „romcomok” előtt, de van benne valami üdítő feszültség).

Ízlés kérdése, hogy az ömlesztve körülbelül ötórányi szerelmi vívódás milyen mélyre rántja a nézőt (tizenöt nappal a premier után a Netflix megrendelte a 2. évadot, amely jövőre érkezik), de abban biztosak lehetünk, hogy Noah-t és Joanne-t nem lehet egydimenziósnak látni. Nem nehéz megszeretni őket vagy együtt érezni velük (az amerikai zsidó közösség néhány tagja karikatúraszerűnek látja a szereplőket, különösen a zsidó asszonyok megjelenítését), kicsit még haragudni is lehet rájuk – még akkor is, ha inkább a papucsférj Sasha és hárpiaszerű felesége, Esther szállhatna versenybe az utóbbi címért. Bárcsak el lehetne mondani ennyi pozitívumot valamennyi romantikus komédiáról, amely azóta készült, amikor Julia Roberts vagy Sandra Bullock még túl fiatal volt ahhoz, hogy kamaszok vagy felnőttek édesanyját játssza.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?