Nőnap után

Egyrészt a nők csodálatos teherbírásáról, családban képviselt szerepéről jólesik olvasni néhány sort, de közben ezek a fogalmak, amiket kiemelünk, amitől értékesnek tartjuk a nőt, másoknak lehetnek bántóak is. Mert mennyire sokfélék vagyunk mi, nők: ha nem karcsú, ha nem anya, ha nem szült, ha nincs párkapcsolata, akkor már nem csodálatos?

Bár olyan világban nőhettem fel, amelyben a nők helyzete társadalmi szinten javult, amelyben egyre jobban tudott erősödni a női öntudat, ahol az anyává válás már nem evidencia volt, hanem választás, most mégis kevésbé érzem magam biztonságban, mint az előző tíz évben. Talán a világunk hatalmasainak nyilatkozatai miatt, talán amiatt, hogy az üvegplafon, amely alatt teljesítünk, még mindig alig enged átszivárogni egy-egy nőt. Amiatt is aggódom, mert nem tudom megígérni a lányaimnak, hogy az a trend, az a hullám, amely felnyitja a férfiak szemét, hogy a láthatatlan háztartási munkákból, a gyereknevelésig vegyék ki a részüket a családi életből, ma már megint kezd cikivé válni. Mert a szónokló férfiak, akik a pulpituson állnak, azt mondják: a régi világ, ahol a nők otthon a gyerekeket nevelték, és egyedül ellátták a háztartást, követendő példa. S azt is tudom, minél többet kiabálják ezeket a gondolatokat azok, akiknek hatalmuk van, ezek az eszmék válnak követendővé, elfogadottá sokak számára.

Nem tudom teljesen őszintén kimondani a lányomnak, hogy bár az érzelmei kifejezésére, a saját véleménye képviseletére nevelem, néhány év múlva bátran vállalhatja azokat. Egyszerűen azért, mert tudom: letiporni, minősíteni, elítélni a gondolkodókat szinte természetessé válik. Női mivoltukban sérteni, a külső megjelenésüket górcső alá vetni, a gyerekeik minden bakijáért, hibájáért egyedül őket okolni, a férj mulasztásait is rájuk kenni megint, újra és újra divat lesz. Mintha a nő a világon mindenhol, mindenkiért felelősséget kellene, hogy vállaljon, csak önmaga határainak a meghúzására ne kerüljön sor.

Sokszor hallom, tudattalanul még mindig ott tartanak sokan, hogy a nő akkor jó, ha csendben van, ha nincs ellentétes véleménye, és ha van is, az erejét a gyerekek nevelésébe öli. Látható ez a közösségi oldalakon is, ellenkező esetben máris jön a kommentelők hada, akik hajlamosak ítélkezni, nem a véleménye, hanem felette. S ne legyünk álszentek: aki a közösségi oldalon becsmérelően ír egy nőről, az úgy is gondolja, vagyis ezt a narratívát tekinti megfelelőnek.

Félek, az elmúlt évszázad minden törekvése, amellyel a nők többé váltak, mint a gondoskodó szerepük, semmivé válik, vagy stagnál majd. Tartok attól, hogy a multiknál megvásárolt vágott virágnál több kellene a mai nőknek, hogy jól legyenek. Leginkább arra lenne szükség, hogy terheik cipelésében osztozzanak a társaik, és a nehéz napokan biztassák és elismerjék őket.