Nagyágyúk között, Európa élmezőnyében

Ismét Európa élcsapatai közé ékelődött a dunaszerdahelyi alakulat. Minapi tizenötödik helye a Klubcsapatok Európa Kupájában más érdekességeket is tartogatott.

Ismét Európa élcsapatai közé ékelődött a dunaszerdahelyi alakulat. Minapi tizenötödik helye a Klubcsapatok Európa Kupájában más érdekességeket is tartogatott. Petényi György, a csallóközi sakk-klub elnöke beszélgetésünkben idei helytállásukat a 2014-es bilbaói tizenkettedik hellyel is összehasonlította.

Hatvankét európai klub indított csapatot, és köztük huszonegyedik kiemeltként lett tizenötödik a dunaszerdahelyi hatos fogat. Erején felül teljesített?

Igen. Mert ha összehasonlítom a 2014-es bilbaói tornával, akkor azt kell mondjam, hogy Újvidéken sokkal erősebb volt a mezőny, és mi is sokkal erősebb csapatokkal játszottunk. Igaz, idén is kilenc pontot gyűjtöttünk, mint akkor, de ezek jóval értékesebbek. Nagyon elégedett vagyok, nagyon jól játszott a csapat, túlszárnyalta a maximumát. Már az fantasztikus dolog, ha a legjobb húszba, vagyis az európai élmezőnybe bekerültünk. Ráadásul az első forduló kivételével valamennyi mérkőzésünket élőben lehetett nézni az interneten, mert az első tizenöt asztal valamelyikén játszottunk. Legmagasabban a negyedik asztalon sakkoztunk. Ehhez hozzátartozik, hogy az első hat asztal külön szalaggal volt körülkerítve, mert ott folytak a legjobbak legjobbjainak bábuháborúi. És nekünk kétszer volt szerencsénk a körülhatárolt területen játszani, s a világsztárok jártak oda nézni, hogy mit művelünk a figuráinkkal. Nézték a táblánkat: Dunajská Streda? Kik ezek, hogy ilyen magasan játszanak? – olvastam ki tekintetükből.

Négy győzelem, egy döntetlen és két vereség a csapat újvidéki mérlege. Az egyik legyőzőjük az izraeli Asdód volt, amelyben az ukrán Vaszilij Ivancsuk is asztalhoz ült, a másik pedig az orosz Lagya Kazany, érdekes módon egy amerikai kakukktojással, Gata Kamskyval. Mit váltott ki a csapat soraiban, mikor ilyen világnagyságok is asztalhoz ültek az ellenfél hatos fogatában?

Meglepő módon nagyon örültek a fiúk az ilyen sorsolásnak, holott tudtuk, hogy főleg az Asdód ellen nincs sok esélyünk, ami aztán a mérkőzésen meg is mutatkozott. Fél pontot szereztünk ellenük. Az egy európai válogatott volt, hiszen az ukrán bajnokon kívül a bolgár, a spanyol és az izraeli rangelső is asztalhoz ült. Versenyzőink öröme abból fakadt, hogy játszhatnak a világsztárokkal, amire más alkalom úgy sincs, mert ahol ők sakkoznak, oda a mieink nem jutnak el. A másik, oroszok elleni mérkőzés nagyon szoros volt, 3,5:2,5-re alulmaradtunk, de simán lehetett volna 3:3 is. Már az nagy élmény volt, hogy a szomszéd asztalokon a világ legjobbjai – Kramnyik, Mamedjarov, Lékó, Rapport… – játszottak. Rapport többször is odajött, buzdította a fiúkat, ellenpélda erre viszont Lékó, aki még nem is köszön a magyar játékosoknak.

Gata Kamsky egyszer már visszavonult, amerikai létére az orosz csapatot erősítette, igaz, csak a kettes táblán játszott…

Őt a szovjet rendszer üldözte el, emiatt emigrált az Egyesült Államokba. Világsztár volt, de nem őt protezsálták, nem tudták elviselni fantasztikus eredményeit, azt, hogy végigverte a hazai élmezőnyt. Edzőnk, Ráchela József a mérkőzés előtt öt perccel, amikor ültek a táblánál, és a partira koncentráltak, megkérte mind Gata Kamskyt, mind Vaszilij Ivancsukot, hogy fényképezkedjenek le vele. Szó nélkül felálltak, kezet adtak, mosolyogtak, és hagyták, hogy elkészüljön a közös fotó. Ez emberi nagyságukról is árulkodik.

Két éve Bilbaóban volt a dunaszerdahelyi bemutatkozás földrészünk legrangosabb klubsorozatában, a Klubcsapatok Európa Kupájában. Akkori tizenkettedik helyüket nem sikerült túlszárnyalni, de említette már, hogy az idén megszerzett kilenc pontnak nagyobb az értéke.

Érdekes ez az összehasonlítás. Fantasztikus eredmény volt, amikor első nekifutásra tizenkettedikek lettünk, hiszen az utolsó három mérkőzésünkön erősebb ellenfelek ellen nyertünk, s ez vitt bennünket olyan magasra. Világklasszisok akkor nem játszottak ellenünk. Újvidéken erősebb együttesekkel találkoztunk. Második nekifutásra tapasztaltabbak voltunk, ez a tizenötödik hely felér a bilbaói tizenkettedikkel. Egy huszonkétezres városka csapatának meg különösképpen nagy eredmény.

Petényi Tamás, Bokros Albert, Czebe Attila, Bagi Máté, Varga Zoltán és Mészáros Mihály szinte végigjátszotta a tornát. Csupán az első fordulóban, a rómaiak ellen ült asztalhoz Czebe helyén Ráchela József edző, csapatvezető. És győzött! Ez a bilbaóihoz hasonló jutalomjáték volt számára?

Lehet annak is nevezni, valahol a harmincöt éves edzői pályafutásának az elismerése. Ráadásul egy közel kétszáz Élő-ponttal erősebb játékost vert meg. Talán ez is jó hangulatot vitt sorainkba.

Miért éppen Czebe helyén játszott?

Czebe Attila csak az első forduló után érkezett meg a holland–belga bajnoki fordulóról. Mi előre tudtuk, hogy így lesz. Tehát nem rá esett a választás, amikor mellőztük. Egyszerűen nem volt még Újvidéken, és Józsi bácsi helyettesítette. Csak mi ezt nem vertük nagydobra, taktikai húzásnak szántuk.

Megérte felvállalni bajnoki ezüstérmesként a bajnokcsapatoknak kiírt kupaszereplést?

Mindenképpen. Újabb, óriási tapasztalatokkal gazdagodtunk mindannyian. Kiváló ellenfelekkel játszottunk, s mindenki kiadta magából a maximumot. Sakkozóinknak kemény játékkal fűszerezett jutalomkirándulás volt a torna, megmutathatták magukat az európai porondon, és Dunaszerdahely 2016-ben Újvidéken is letette a névjegyét. Teljesítményünkkel öregbítettük klubunk, városunk hírnevét.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?