Premier League – Szoboszlaiék a nyeretlen Crystal Palace otthonába látogatnak

Szoboszlai Dominik

Szoboszlai Dominik csapata, a listavezető Liverpool a nyeretlen Crystal Palace otthonába látogat az angol labdarúgó-bajnokság 7. fordulójának szombati nyitómérkőzésén.

Arne Slot együttese szerdán a Bajnokok Ligájában folytatta remeklését, a magyar válogatott csapatkapitánya gólpasszának is köszönhetően 2–0-ra nyert otthon a Bologna ellen, így százszázalékos a legrangosabb európai kupasorozatban.

A Liverpool a legutóbbi 14 Crystal Palace elleni bajnokiból 11-et megnyert és csak egyet veszített el, igaz, ez utóbbi különösképpen fájó, ugyanis az előző idény 33. fordulójában az Anfielden nyert a londoni alakulat, és ekkor került a Manchester City a Vörösök elé a tabellán. 

A Kerkez Milost foglalkoztató Bournemouth egy ugyancsak nyeretlen csapathoz, az előző idény másodosztályú bajnokához, a Leicester Cityhez látogat. 

A címvédő Manchester City a Fulhamet fogadja és sorozatban a 17. győzelmére készül a londoni csapat ellen, az angol élvonal történetében nincs még egy olyan párosítás, amiben az egyik fél ilyen hosszú sikerszériával rendelkezik. Josep Guardiola együttese hazai környezetben az 50. tétmérkőzésén őrizheti meg veretlenségét, s az angol futball történetében a negyedik csapat lehet, amely eléri a félszázas határt, ez eddig a Liverpoolnak (85, 1978 és 1981 között), kétszer a Chelsea-nek (74, 2006–2008; 58, 2004–2006) és a Sunderlandnek (50, 1890–1893) sikerült.

Könnyen elképzelhető, hogy utoljára ül majd a Manchester United kispadján Erik ten Hag: a csapat gyenge szereplése miatt a héten válságülést tartottak az Old Traffordon, és ezt egy Porto elleni 3–3-as döntetlen követte az Európa-ligában. 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?