Lojdl edző első tétmeccse

Jányok/Nagyszarva. A jányokiak és a nagyszarvaiak mai randevúja (17.30) ígérkezik az egyik legérdekesebb összecsapásnak a dunaszerdahelyi területi I. osztály nyitófordulójában.

Jányok/Nagyszarva. A jányokiak és a nagyszarvaiak mai randevúja (17.30) ígérkezik az egyik legérdekesebb összecsapásnak a dunaszerdahelyi területi I. osztály nyitófordulójában. A hazaiaknál nagy változások történtek a nyár folyamán, hiszen a játékosedző és egyben a védelem egyik pillére, Zsigó Zoltán már a dióspatonyiak keretét erősíti. „Rajta kívül a Horvátgurabra tartó Štefanovič és Hodosba igazolt Olgyai is elhagyta a csapatot. A megüresedett helyeket helybeli ifisták – Kiss, Balogh, Páleš és Árva – foglalták el, ráadásul Mikóczi Ferenc, Jakóczi Igor és Varjú Zoltán ismét komolyabban foglalkoznak a focival. Edzőnek pedig Ľuboš Lojdl érkezett” – árulta el a nyári változásokat Berner Lajos, a jányoki sportélet, s egyben a falu első embere. „Edzői pályafutásom első állomása a mostani. Tisztában vagyok vele, hogy együttesünk utoljára április 15-én szenvedett vereséget hazai pályán, ráadásul az előző idényben mindkétszer diadalmaskodott a nagyszarvaiak felett. Célunk nem is lehet más, mint a győzelem” – adta ki az ukázt Ľuboš Lojdl.

Nagyszarván nyugodtabb élet folyt a felkészülési időszak során. „Egyedül Gönczöl távozott Szentmihályfára. Érkezett viszont Rovinkáról Pavlev, sérüléséből felépült Makky, Bartal és Jurišta, az ifisták közül pedig Jávorčík és Laboda került a felnőttek közé” – tudtuk meg Domonkos Lászlótól, a nagyszarvaiak klubtitkárától. „Jobban is sikerülhetett volna a felkészülés, de győzni megyünk Jányokra. Tudom, hogy a védelmükből és a középpályájukról is kiváltak emberek. Revánsot szeretnénk venni a tavalyi vereségekért” – hallottuk a vendégek edzőjének, Pavol Hančinnak a terveit. (kb)

MECCSKALAUZ

Tavaszi eredmény

Rohovce–Janíky 1:2 (0:1), g.: Gönczöl (66.), ill. Zsigó (24.), Filkász (51.).

Tippünk

2:1-es hazai győzelem kerül a jegyzőkönyvbe.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?