Varga Zsolt szerint a kihagyott emberelőnyökön ment el a meccs

Varga Zsolt szerint a kihagyott emberelőnyökön ment el a meccs

A magyar férfi vízilabda-válogatott szövetségi kapitánya szerint egyszerű magyarázata van annak, hogy miért kapott ki a csapat 9–8-ra az ausztráloktól szombaton a párizsi olimpiai csoportküzdelmeinek negyedik fordulójában.

„Egyszerű a történet, alapvetően az emberelőnyökkel volt a probléma, azokból kellett volna legalább még kettőt belőni és akkor nyerünk” – nyilatkozta az MTI-nek Varga Zsolt a párizsi Vizes Központban lejátszott összecsapást követően.

A szakember hozzátette, az ítéletek megvoltak, keményen megdolgoztak értük, egyszerűen ezeknek az értékesítése jelentett problémát ezen a meccsen.

„Alaposan felkészültünk az ausztrálokból, de egyszerűen ma hiányzott belőlünk az átütő erő” – mondta a szövetségi kapitány, aki szerint többször „beragadt" a labda a fór járatása közben, mindenki egyedül akarta inkább megoldani a nehezebb helyzeteket. Hozzátette, egy-egy világklasszis játékosnál ilyen szituációkban apróságokon múlik csak a döntés a passz és a lövés között.

A magyarok hétfőn a szerbekkel találkoznak a csoportkör zárófordulójában, azt a mérkőzést már a jelenleg még zajló úszóversenyek helyszínén, a 15 ezer néző befogadására alkalmas Paris La Défense Arénában rendezik. A továbbjutással kapcsolatban egyelőre annyi bizonyos, hogy annak a találkozónak a győztese biztosan ott lesz a negyeddöntőben.

Vámos Márton nem érezte annyira jónak a szombati riválist, mégis vereség lett a vége.

„Kicsit önmagunkat vertük meg, egyáltalán nem éreztem olyan bombaerősnek ezt az ausztrál csapatot, ma mégis nyertek, amiért gratulálok. A szerbekkel várhatóan élet–halál harcot vívunk majd, ott sokkal többre lesz szükség” – jegyezte meg a Ferencvárosba visszatérő balkezes játékos.

A kapus Vogel Soma a támadásról nem szeret véleményt mondani, inkább csak az érzéseiről beszélt:

„Valami hiányzott ma, a dinamika. Sokszor higgadtságra lett volna szükség, mégis türelmetlenek voltunk. Nagyon hullámzó volt a teljesítményünk, mint ahogyan az egész mérkőzés is” – fogalmazott.

A magyar csapat, amely vasárnap 13–12-re verte a franciákat, kedden kikapott 10–7-re a spanyoloktól, csütörtökön pedig 17–10-re diadalmaskodott a japánok felett, hétfőn a szerbekkel játszik.

A férfi vízilabdatornán a 12 résztvevő két hatos csoportban szerepel, a négy-négy legjobb jut a negyeddöntőbe, ahol keresztbe játszanak majd.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?