Kitartásból kovácsolt érem

Bátky Attila (jobbról) a győzelmi dobogón...Meg tudná-e mondani, melyik birkózó neve szerepelt az ankét tízesztendős történetében elő-ször a szlovák toplistán?

Holtbiztos, hogy Jozef Lohyňa volt az elődöm. Azt viszont már nem tudom kapásból megmondani, melyik évben került a legjobbak közé.

Riválisai eredményeinek ismeretében elégedett a kilencedik helyezéssel?

Úgy érzem, hogyha világbajnoki aranyérmet szereztem volna Créteil-ben, akkor sem jutottam volna a legjobb három közé. Vannak köztünk nálamnál jóval sikeresebb, ismertebb sportolók. Moravcová, Martikán, Gönci, Bača és Riszdorfer Mihály, a Hochschorner fivérek évek óta érmeket termelnek a rangos világversenyeken, ennek köszönhetően szüntelenül rivaldafényben vannak. Legjobb hokistáink az NHL-ben vitézkednek, rendkívül népszerűek. Őket képtelenség megelőzni, háttérbe szorítani. Más szóval a kilencedik hely az ászokkal telitűzdelt mezőnyben nagy megtiszteltetésnek, kitüntetésnek számít.

Két sportújságíró éppen Önt találta a 2003-as év honi legjobbjának. Hárman a második, négyen a harmadik helyre taksálták. Elfogultság vagy hozzáértés vezérelte őket?

Mindenkinek szíve joga, kit talált a leköszönő esztendő legjobbjának. Jóleső érzéssel tapasztaltam, hogy olyan zsurnaliszták is akadtak, akik felfigyeltek eredményeimre. Néhányan vélhetőleg tudatosították, hogy a mi sportágunkban, valójában mit is jelent világbajnoki bronzérmet kiharcolni, olimpiai kvótát szerezni. Támogatóim azzal is tisztában vannak, milyen anyagi háttérrel rendelkezik a nem túl népszerű szakág. Végső soron erkölcsi elismerésem nem csupán személyemnek szól, hiszen a méltatlanul perifériára került birkózást is reflektorfénybe állítja. Ugyanakkor azt sem hagyhatom szó nélkül, hogy a 131 sportújságíró közül csupán 70-en tartották elismerésre méltónak eredményeimet.

Minek tulajdonítja a tollforgatók feledékenységét?

Mint már említettem, nálunk a sportágak népszerűségi listájának végén kullog a birkózás. Hiányoznak a hagyományok, a sportág szabályairól is keveset tudnak az emberek. Kevés az igazán nagy egyéniség. A legtöbben csupán Lohyňát és Masárt ismerik, említik. Újkori követőikről nagyon keveset tudnak a sportkedvelők. Velünk csupán rangos világversenyek idején foglalkozik a média. A kötöttfogás egyébként is a szabadfogás mögött kullog.

Mi erre a magyarázat?

Az egykori Csehszlovákiában, a cseh országrészben a kötöttfogásra, Szlovákiában pedig a szabadfogásra szakosodtak a klubok. Az ország kettéválása után csupán a trencséni Duklában, a bősieknél, a gútaiaknál és a komáromiaknál foglalkoznak a kötöttfogással. Ráadásul pénzszűkében a dél-szlovákiai klubok tisztségviselőinek, edzőinek erejéből csupán az utánpótlás felkutatására, a tehetségek nevelésére futja. A másik fogásnem képviselői vannak túlsúlyban, szabadfogásban ráadásul élvonalbeli csapatbajnokság is zajlik. Mi csupán egyéni megmérettetéseken veszünk részt.

Egykor Ön is a birkózás bősi fellegvárában sajátította el a sportág ábécéjét. Milyen emlékeket őriz a kezdetekről?

A bősi srácok hagyományosan a foci és a birkózás felé orientálódnak. Én az utóbbit választottam. Ebben nagy szerepet vállalt idősebb Rákóczi András, a Bősi Birkózóklub nesztora, jelenlegi klubelnöke és főedzője. Hozzá egyébként rokoni szálak fűzik a családomat, tehát nem a véletlen műve, hogy éppen ezzel a férfias sportággal kerültem közeli ismeretségbe két évtizeddel ezelőtt. Rákóczi Banditól kaptam az első leckéket, sajátítottam el az alapokat. Ő nevelte belém a sportág szeretetét.

Aligha lehet a véletlen műve, hogy jelenleg csupán a bősi birkózótanoda két képviselője, Fernyák István és Bátky Attila rendelkezik birkózóink közül olimpiai helyjeggyel...

Nagyképűség lenne azt mondani, hogy erre csupán a bősi gyökerűek lehetnek képesek. Azt viszont tudni illik, aki a hozzánk hasonló alapokkal, rátartisággal, állhatatossággal rendelkezik, az előbb utóbb elnyeri méltó jutalmát. Jó hogy így alakultak a dolgok, hiszen a mi eredményeink egyfajta elégtételt jelentenek azok számára, akik Bősön hangyaszorgalommal nevelik a tehetségeket. Hogy ott lehetünk az athéni ötkarikás játékokon, az a háttérben serényen dolgozó vidéki edzők munkájának szakmai színvonalát is minősíti.

Február közepén újabb olimpiai kvótaszerző versenyt rendeznek Újvidéken. Válogatottjaink közül ki szerezhet még ötkarikás be-lépőjegyet?

Erre jó eséllyel pályázik klubtársam, az öreg harcos Roman Meduna. Tapasztalatai sokat nyomhatnak a latban. A bősiek versenyzője, Karika Tamás ugyan rendkívül tehetséges versenyző, ám éppen rutintalansága csökkenti kijutási reményeit. Tapasztalatból mondom, ebben a sportágban egy junior számára nagy érvágást jelent a férfiak közé való kerülés. Sokan éppen az átmeneti időszakban jelentkező sikertelenségek idején hagynak fel a birkózással.

Ön érett versenyző korában, harmincévesen szerezte élete első érmes helyezését nagy világversenyen. Sosem fordult meg a fejében, hogy befejezi pályafutását?

Csupán egyszer, a sydneyi nyári játékok után kacérkodtam a visszavonulás gondolatával. De akkor sem gondoltam komolyan. Mindig éreztem magamban annyi késztetést, erőt, energiát, hogy tovább folytassam a harcot. Ráadásul időnként akadtak olyan figyelmet érdemlő eredményeim, melyek azt sugallták, jó úton járok, előrébb is kerülhetek a ranglétrán.

Konkrétan milyen helyezésekre, eredményekre gondol?

Huszonnégy évesen 10. lettem a világbajnokságon, egy évvel később hatodik a kontinensviadalon. Huszonhét esztendős koromban csupán orrhosszal maradtam le a dobogóról az Európa-bajnokságon. Idő-közben súlycsoportot váltottam, a 84 kg-osok mezőnyében jó eredményeket értem el a rangos nemzetközi tornákon. Jól tettem, hogy kitartottam. Ez idén végre beérett a birkózószőnyegeken eltöltött két évtized gyümölcse. Nekem megmaradt emlékezetemben a szabadfogású Milan Mazáč csüggedni látszókat buzdító mondata: „Csak kitartással lehet egyszer megtörni a jeget!”

Egy csapásra megnőtt a népszerűsége, gyarapodott a vállveregetők tábora. Ugyanakkor nagyobbak lettek az elvárások is. Képes-e úrrá lenni a lélektani terheken?

Természetes dolog, hogy a sportrajongók, ismerősök és ismeretlenek egyaránt, a vb-bronzérem megszerzése után lépten-nyomon gratuláltak, megsüvegeltek. Az újságírók is gyakran megkerestek. Ez egyébként így is van rendjén. De már minden a régi kerékvágásban zajlik. Ami pedig a nagyobb elvárásokat illeti, nem tartok tőlük. Én minden világversenyen érmes helyezés reményében állok rajthoz. ĺgy lesz ez a jövő évi ötkarikás nyári játékokon is. A mi sportágunkban azonban sosem mehetünk biztosra. Ahhoz, hogy teljesüljenek az elvárások, többek között a Fortuna segítségére is nagy szükségem lesz. Franciaországban szerencsém volt, remélem, így lesz ez Hellászban is. Nagyon sok függ a kedvező sorsolástól, hiszen már a csoportküzdelmek során elbúcsúzhat akár a legnagyobb favorit is.

Megálljt jelentettek-e a karácsonyi ünnepek a felkészülés menetrendjében?

Lazábbra fogtam a munkatempót. Jobbára fociztam, vagy futóedzéseket tartottam. Szeretteim körében jókat pihentem. Nejemmel, Luciával, és kislányunkkal, Karolinnal nagyokat sétáltunk. A szülőknél is voltunk. Az új esztendő elején majd nagyobb fordulatszámra kapcsolok. Január 12-én a Csorba-tónál kezdem el a felkészülés első komolyabb fázisát az olimpiai játékokra.

Néhány óra múlva átlépjük a 2004-es év küszöbét. Mit kíván az új esztendőben?

Nem vagyok a nagy szavak mestere. Legyen békénk, hogy tudjuk elvégezni mindennapi munkánkat. Önmagamnak, családomnak jó egészséget kívánok. Csak egészségesen tudok jól felkészülni a nagy megmérettetésre, megfelelő anyagi és létbiztonságot teremteni szeretteimnek.