Kimaradt ziccerek, izgalmas hajrá

Csenke. Tovább folytatják tavaszi menetelésüket a csenkeiek a dunaszerdahelyi területi I. osztályban. A jányokiak felett aratott 2:1-es sikerüknek köszönhetően zsinórban negyedszer is három ponttal gazdagodtak. A véghajrát azonban saját maguknak tették izgalmassá.

Gyakran forgott veszélyben a jányokiak kapujaFogas Ferenc felvételeSikeresen telibe találtuk a rangadó végeredményét, bár ez volt az a meccs, amikor az eredmény egyáltalán nem tükrözi a pályán látottakat. Ha ugyanis a csenkei Lyžica-legénység 7:2 arányban megnyeri a mérkőzést, a jányokiak egy szót sem szólhattak volna.

A meccs első ordító ziccere a csenkeiek jobbszélsője, Szlanicska előtt adódott. A 14. percben Hudec ugratta ki őt, de ajtó-ablak helyzetben Holík kapus mentette meg a jányokiakat. A 22. percben aztán Kiss Béla indította tanárian Szabót, aki Hollósi elé tálalta a játékszert, s a kiszolgáltatott Holík mellett elgurítva megszerezte a hazaiak és egyben önmaga első csenkei találatát. Megfogta a vendégeket a bekapott gól, mivel két perc múlva Kvardát hagyták őrizetlenül, de négy lépésről rosszul találta el a labdát. A 42. percben ismételten egy kiugratással veszélyeztettek a hazaiak: a versenyló sebességével vetekedő Lukáš Štrbát szöktették, de eszetlenül Holíkba bombázta a labdát.

Fordulás után sem változott a játék képe: a csenkeiek gyors indításokkal próbálkoztak (már amikor a partjelzők is úgy akarták – 11-szer állították meg lesen a hazaiakat...), a jányokiak védekeztek, a Mezei és Kiss által irányított csenkei védelemnek köszönhetően kapura teljesen veszélytelenek voltak. Talán már írni sem kellene, hogy ismételten egy hazai gyors indítás jelentett veszélyt. Szlanicska egy az egyben iramodott meg a jobbszélen, de a kapu torkában megijedt, lövés helyett passzolt, Kvarda azonban lesen állt. A 65. percben újabb góllá érett a hazai fölény: Hudec szögletét a mérkőzés egyik legjobbja, Mezei fejelte szemet gyönyörködtetően a kapuba: a földre lefejelt labda a pipában kötött ki. Az utolsó negyedóra azonban hihetetlen fordulatot vett. Zavar támadt a csenkei védelemben, Nyársik Jánost meglógott, s okosan gurított el Nagy Rudolf mellett (2:1). Ezzel véget ért a csenkeiek 306 percig tartó góltalansági rekordja. Vérszemet kaptak a kiesés elől menekülő vendégek, s az utolsó erőtartalékaikat is mozgósították. Vaszily szabadrúgásból veszélyeztetett, Varjú pedig közelről találta el rosszul a labdát. Végezetül Hollósi foglalhatta volna keretbe a mérkőzést, de hanyag, Panenka-féle emelésével csak saját bizonyítványán rontott. A lefújás után a játékvezetőre nehezteltek a vendégek, ha azonban picit is önkritikusak, belátják, hogy a 2:1-es vereség rájuk nézve hízelgő.

ČENKOVCE-–JANÍKY 2:1 (1:0). Góllövők: Hollósi (22.), Mezei (65.), ill. Nyársik (75.). Sárga lapok: Méry (J). Játékvezető: Mészáros, 250 néző.

ČENKOVCE: Nagy–Bittera, Kiss, Keszi, Mezei, Szlanicska (85. Horváth), Hollósi (92. Sárközi), Hudec, Štrba, Szabó (65. Matúš), Kvarda (90. Vacula).

JANÍKY: Holík–Hozák (46. Varjú), Méry, Barényi, Sol?čian?sky, Vaszily, Kiss, Kopriva, To?mašík, Dzian, Nyársik (83. Pá?leš). (kb)

EDZŐI VÉLEMÉNYEK

Lyžica Gábor (Čenkovce): „Elkönnyelműsködtük a helyzeteinket, talált egy gólt az ellenfél, s magunk tettük drámaivá az utolsó perceket. Ismét bebizonyosodott az örök igazság: ha nem adsz, akkor kapsz. Négy góllal is simán győzhettünk volna.”

Luboš Lojdl (Janíky): „Egy jogos büntetőtől fosztott meg minket a játékvezető. Egy pontot nyugodtan zsákmányolhattunk volna. Nincs más hozzáfűznivalóm.” (kb)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?