Két hazai találat a végjátékban

Ekel. Szombaton hazai pályán folytatták kiváló őszi sorozatukat a nyugat-szlovákiai V. liga keleti csoportjában közreműködő ekeliek, akik a második félidőben felőrölték a nagysallóiak ellenállását, és háromszor vették be Szívós kapuját.

Ekel. Szombaton hazai pályán folytatták kiváló őszi sorozatukat a nyugat-szlovákiai V. liga keleti csoportjában közreműködő ekeliek, akik a második félidőben felőrölték a nagysallóiak ellenállását, és háromszor vették be Szívós kapuját. A vendéglátók offenzívájánál érezhetően hiányzott gólerős befejező csatáruk, Nagy Jenő, aki kéztörés miatt hosszabb kényszerpihenőre szorult. A nevezett egyébként az őszi idény négy mérkőzésén hatszor volt eredményes. A legutóbbi párharc első félidejében csupán a ziccerekig jutottak el a vendéglátók. A 8. és a 15. percben japán légiósuk, Kensuke hibázott gólhelyzetben, a 21. percben Piros Bandához passzolt, aki tizenhárom méterről a kapu fölé durrantott. Szünet után újra a hazaiak játszottak fölényben. Az első találatot egy tetszetős ellentámadás végén Szűcs a 63. percben jól eltalált kapáslövéssel szerezte. A nagy kedvvel futballozó ekeliek a végjátékban további két góllal kedveskedtek szurkolóiknak. Öt perccel a találkozó befejezése előtt Kensuke szemfüles gólt lőtt: a tizenhatos bal sarkán lekezelte a játékszert, melyet mesterien csavart el a kapujából kimozduló Szívós fölött. A 90. percben Sándor lövését a nagysallóiak hálóőre a kapufára tolta, onnan a labda az ötösön álló Banda elé pattan, aki higgadtan az üres kapuba gurított. Színvonalas, mindvégig jó iramú és sportszerű találkozón megérdemelten nyertek Anton Grajcár tanítványai, akik újabb sikerüknek köszönhetően helyet cseréltek ellenfelükkel. Az összecsapás végén vastaps kísérte öltözőbe az ekelieket.

OKOLIČNÁ NA OSTROVE–TEKOVSKÉ LUŽANY 3:0 (0:0). Gólok: Szűcs (63.), Kensuke (85.), Banda (90.). Sárga lap: Halász, ill. Kósa. Játékvezető: Kellner, 320 néző. OKOLIČNÁ NA OSTROVE: Mautner–Somogyi (90. Németh), Bartal, Meleg, Halász, Piros, Sándor, Machata, Szűcs (84. Erdei), Banda Béla, Kensuke. TEKOVSKÉ LUŽANY: Szívós–Rostás, Hliva, Gergő, Simondel, Kósa (71. Bednár), Šulyáni, Šál, Styecz, Martin Banda (76. Malček), Tóth. (ái)

EDZŐI VÉLEMÉNYEK

Anton Grajcár (Okoličná n/O.): „Ismét kitettek magukért védenceim, akik végigtámadták a találkozót, látványos gólokat lőttek. Sikerünk értékét nagyban növeli a tény, hogy jó képességű ellenfelet győztünk le a IV. liga színvonalához hasonlítható, jó iramú, sportszerű mérkőzésen. Felemelő érzés, hogy egyre többen jönnek el buzdítani bennünket.”

Miroslav Takáč (Tek. Lužany): „Az első félidőben jól tartottuk magunkat, helyenként sikerült beszorítanunk a hazaiakat. Kósa és Banda helyzeténél baj volt az irányzékkal. Félidei pihenő után az ekeliek kezdeményeztek többet. Vezettek, ám csupán a hajrában nyugodhattak meg, amikor az utolsó percekben kétszer is betaláltak.” (ái)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?