Kamala Harris megszerezte az elnökjelöltséghez szükséges delegálti szavazatok több mint felét – jelentette be pénteken a Demokrata Párt vezető testülete a Demokrata Nemzeti Bizottság elnöke.
Kamala Harris megszerezte a demokrata párti delegáltak többségének támogatását, jövő héten hivatalossá válhat elnökjelöltsége

Jaime Harrison közleményben tudatta, hogy Kamala Harris alelnök megkapta a demokrata konvención szavazati joggal bíró delegáltak több mint felének a voksát, és így a Demokrata Párt elnökjelöltjévé válik már hétfőn, miután lezárul a delegáltak virtuális szavazása.
Kamala Harris támogatóinak körében telefonon tartott beszédében a delegáltak fáradhatatlan munkáját dicsérte, és megtisztelőnek nevezte a demokrata párti elnökjelöltséget.
A Demokrata Párt vezetése a virtuális szavazással elébe ment az augusztus 19–22. között Chicagóban tartandó elnökjelölő konvenciónak. A konvención szavazati joggal bíró delegáltak az előrehozott internetes voksoláson hétfőig adhatják le a szavazatukat, majd az elnökjelöltség hivatalossá tétele augusztus 7-ig történik meg.
A Demokrata Párt szerint a felgyorsított jelölési folyamatra azért volt szükség, mert Ohio államban augusztus 7. a határidő az elnökválasztás szavazólapján szereplő jelöltek listájának véglegesítésére.
A Demokrata Párt előrehozott jelölési folyamata egyben azt jelenti, hogy a négynapos demokrata konvenció formalitássá válik eredeti célját, az elnökjelölt kiválasztását illetően.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.