Varga Donát nem jutott döntőbe

Varga Donát

A kalapácsvető Varga Donát a selejtezőben búcsúzott pénteken a párizsi olimpián.

A 24 éves szombathelyi versenyző az első csoportban kapott helyet a három magyar induló közül egyedüliként, és a 77 méteres szintet kellett volna túldobnia – vagy bekerülni a legjobb 12-be –, hogy a vasárnapi fináléban is folytathassa. Varga Donát egyéni csúcsa 75,26 méter, amivel az utolsó helyen állt a 32 induló között, így nagy bravúrra lett volna szüksége a döntőhöz, különösen úgy, hogy idén 74,74-ig jutott.

A már a délelőtti programra csaknem megtelt 80 ezres Stade de France-ban a többi helyszínen megszokott hangulatban, a francia közönség lelkes buzdítása közepette kezdődtek az atlétikai versenyek.

Varga Donát elsőre telibe találta a 70-es vonalat (69,95 m), majd 71,65 méterre javított. Harmadik dobása a hálót súrolva 69,71 méterig szállt. Ezzel csoportjában a 11. helyen zárt.

Varga Donát elmondta, hogy hatalmas élmény volt az olimpiai debütálása. Teljesítményéről úgy vélekedett, stabil volt, bár nem annyit dobott, amennyit szeretett volna.

„Örülök neki, hogy helyt tudtam állni, az biztos, hogy annál a helyezésnél előrébb fogok végezni, mint amivel kikerültem” 

– nyilatkozott.

Hozzátette, 72–73 méter körüli eredményt várt magától, ami „benne is volt a pakliban, pici hiányzott hozzá”.

A kétszeres vb-bronzérmes Halász Bence, valamint Rába Dániel a 11.35-kor kezdődő B csoportban szerepel.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?