Horváth Csaba három évre Lubinba

Pozsony |

<p>Horváth Csaba két idény után az elsőligás holland ADO Den Haagból a lengyel Zaglebie Lubinhoz tart. Az Ekstraklasy tabelláján az elmúlt bajnokságban tizedik helyezett csapatával hároméves szerződést írt alá.</p>

Az információt a 28 éves védőjátékos új munkaadójának honlapja közölte.

„A Zaglebie lukratív szerződést kínált, s azzal egyetemben, amit a klubban személyesen láttam, döntöttem amellet, hogy megpróbálom. Kitűnőek a körülmények, a feltételek, s ez kell ahhoz, hogy előreléphessek” – mondta a profutbal.sk-nak a válogatott bővebb keretének tagja. Michal Holeščák, aki Horváth képviselője a HMP-Sport Managementben, hozzátette: „Több országból is jütt ajánlat, Ukrajnából a Metalurg Zaporozsje, Németországból a Greuther Fürth, de a török Sivasspor, vagy a hazai Spartak Trnava is érdeklődött, de Csaba már nem akart várni. Döntését befolyásolta a környezet, s az, hogy közel van az új kloub, mert a feleségével gyermetet várnak”.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?