Három pont nászajándékba

Nagymegyer. Rendhagyó módon, szombat délelőtt zajlott a nyugat-szlovákiai V. liga déli csoportjának nagymegyeri párharca, melyen a hazaiak a nádszegieket fogadták. A három pont dupla sikerként került a csallóköziek krónikájába.

Nagymegyer. Rendhagyó módon, szombat délelőtt zajlott a nyugat-szlovákiai V. liga déli csoportjának nagymegyeri párharca, melyen a hazaiak a nádszegieket fogadták. A három pont dupla sikerként került a csallóköziek krónikájába. Javítottak a tabellán elfoglalt pozíciójukon, egyben sportos nászajándékkal kedveskedtek csapatkapitányuknak, Varga Györgynek, aki ezen a napon mondott igent szíve választottjának. A focimatiné hazai támadásokkal indult. Az 5. percben Belucz közeli fejese csupán centiméterekkel kerülte el a mátyusföldiek kapuját. Három perccel később vezetéshez jutottak a vendéglátók: Póda hámozta át magát az ellenfél védőin, Szabó Tiborhoz passzolt, a rutinos futballista tizenöt méterről a kapuba célzott. A 25. percben Belucz lövését Fatona, a vendégek kapusa nagy bravúrral hárította. Feljöttek, többet kezdeményeztek a vendégek. Fokozódó aktivitásukat két távoli lövés is jelezte. A 36 percben Puskás bombájánál Rengel jeleskedett. Négy perc elteltével, Csillag lövésénél viszont baj volt az irányzékkal. Fordulás után ismét a nagymegyeriek irányították a játékot. Vígh sistergő lövése elkerülte az ellenfél kapuját. Csakhamar megismétlődött az első játékrész forgatókönyve, a nádszegiek nagyobb fordulatszámra kapcsoltak, beszorították a hazaiakat. A 70. percben Puskás tizenöt méterről kapura tüzelt, Rengel újfent remekelt. A 75. perben gyors ellentámadást vezettek a vendégek, az őrző nélkül maradt Csillag azonban közelről az üres kapu fölé fejelte a labdát. A hajrában Czajlik Tibor védencei az eredmény megőrzésére összpontosítottak, igyekezetüket siker koronázta. Riválisuk ugyan többet birtokolta a labdát, jobban kombinált, gólínsége miatt azonban üres kézzel távozott a nagymegyeri pályáról.

VEĽKÝ MEDER–TRSTICE 1:0 (1:0). Góllövő: Szabó Tibor (8.). Sárga lap: Csillag, Juhos L. (mindkettő Trstice). Játékvezető: Sárai, 120 néző. V. MEDER: Rengel–Póda, Czajlik, Varga György, Puzsér, Szabó T., Vígh, Raffai, Belucz, Kreitz, Kacz. TRSTICE: Fatona–Berényi, Tánczos, Puskás (81. Lavu), Juhos László, Juhos Attila (59. Bartalos), Somogyi, Csillag, Ivicze, Molnár János, Molnár Krisztián. (ái)

EDZŐI VÉLEMÉNYEK

Czajlik Tibor (V. Meder): „Az utóbbi hetekben javult a csapat formája, eredményessége. Mindkét félidő első részében mi irányítottuk a játékot, a végén azonban beszorultunk, zártan védekeztünk. A fiúk nagyon igyekeztek, taktikai fegyelemből, küzdenitudásból egyaránt jelesre vizsgáztak.”

Juhos Ferenc (Trstice): „Sportszerű, ám közepes színvonalú és iramú mérkőzésen a döntetlen igazságosabb lett volna. A futballt azonban nem helyzetekre hanem gólokra játsszák. A korán bekapott találat után több ziccerünk is volt, sajnos védenceim ezúttal gólképtelennek bizonyultak (ái, jéem)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?