Hajnalig tartó ligeti ünneplés

Őszi bajnokként zárta a labdarúgó Corgoň Liga első félidejét az Artmedia Bratislava. Vladimír Weiss védencei szerezték a legtöbb győzelmet (9), s ők kapták a legkevesebb gólt (18) is. Petr Kašpar klubmenedzsert kérdeztük.

Borbély (balról) és Fodrek együttes erővel terítették le a dubnicai FilótČTK-felvételSzámítottak arra, hogy az élen telelnek?

Mindenképpen az élmezőny-ben akartunk végezni, de arra nem gondoltunk, hogy az első helyről várhatjuk a tavaszi folytatást. Sikerünk értékét növeli, hogy az idény során több kulcsemberünk sérüléssel bajlódott, s gólgyárosunk, Marek Krejčí időközben Németországba szerződött.

Miben bizonyultak jobbnak riválisaiknál?

A kezdeti ingadozó teljesítmények után a hajrában alaposan belendültünk, az utolsó 6 mérkőzésünkön veretlenek maradtunk. Tetszetős és eredményes futballt játszottunk, s a zárófordulóban kihasználtuk vetélytársaink megingását. Örömmel tölt el, hogy egyre többen látogatnak ki a hazai találkozóinkra, ha a trencséniek elleni meccsünk nem kedden 13 órakor kezdődött volna (mindössze 850-en váltottak jegyet, pedig átlagosan 3850-en szurkolnak a lelátókon – a szerző megj.), mi vezetnénk a nézettségi listát is.

Úgy tudom, hajnalig ünnepelték az őszi elsőséget.

Előre megszerveztük a hagyományos idény végi vacsorát, amelyen a vezetők, a játékosok és a szakmai stáb tagjai vettek részt. Az csak hab volt a tornán, hogy félidei bajnokként végeztünk. Természetesen nem szomorkodtunk, kisebb dáridóval ünnepeltük meg a váratlan sikert. Egyébként futballistáink december tizedikéig szabadságot kaptak, tehát van idejük kipihenni a fáradalmakat...

Minden átigazolási időszakban nagy a jövés-menés az Artmediában. Milyen posztokon szeretnének erősíteni?

Az őszi elsőség kötelez, tavasszal is folytatni akarjuk a sikersorozatunkat. Ehhez kiegyensúlyozott keret kell, valamennyi alakzatot igyekszünk megerősíteni. Vannak kiszemeltjeink, de egyelőre többet nem mondhatok.

LIGETI ŐSZ

Hazai pályán: 9 6 2 1 22:8 20

Idegenben: 9 3 3 3 8:10 12

Legjobb góllövők: Fodrek, Mikulič 6-6.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?