FORDULÓMOZAIK

Randalírozó szurkolók
Nyíregyháza.Kilenc szurkolót állítottak elő a rendőrök a Nyíregyháza–Debrecen mérkőzés előtt, alatt és után történt rendbontások miatt.

Randalírozó szurkolók

Nyíregyháza.Kilenc szurkolót állítottak elő a rendőrök a Nyíregyháza–Debrecen mérkőzés előtt, alatt és után történt rendbontások miatt. A kilenc előállított hazai és vendégszurkoló közül öt személyt őrizetbe vettek garázdaság és rendzavarás miatt, míg a többiek ellen szabadlábon hagyásuk mellett indult eljárás. Hivatalos személy elleni erőszak miatt egy debreceni szurkolót jelentettek fel a nyomozó ügyészségen, mert sörösüveggel megdobott egy lovasrendőrt. Összesen hat ember szorult egészségügyi ellátásra, valamennyien könnyebb sérüléseket szenvedtek a verekedésekben. (nb1.hu)

A bajnokra emlékeztek

Győr. Meghitt vagy inkább baráti mérkőzésre került sor szombaton Győrött: a 25 évvel ezelőtti bajnokcsapat szinte teljes létszámában vette fel a harcot a magyar öregfiúk-válogatott ellen. Az egykori ETO-sok között olyan neveket fedezhettünk fel, mint Hajszán, Hannich, Hlagyvik, Mile, Magyar, Szentes, vagy éppen Póczik, míg a válogatottat – többek között – Esterházy, Vincze István, Kardos, Csongrádi, Disztl Péter és Nagy Antal erősítették. A magyar válogatott végül 3:2-re nyert, de a lényeg természetesen nem ez, hanem az emlékezés volt, és az jól sikerült, a mintegy 3000 fős közönség ugyanis mindkét csapatot vastapssal jutalmazta. (n)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?