Feltámadt sereghajtók

Egy fordulóval a csoportkör vége előtt már a Milan, a Barcelona és a PSV is biztos továbbjutó. Szerdán jól szerepeltek az eddig nem sokat mutató együttesek, ennek ellenére az utolsó játéknap előtt az Arsenalnak, a Werdernek, és a Paris SG-nek van a legjobb esélye a még kiadó helyek megszerzésére.

Henry (Arsenal) a levegőben. Szerdán az Eindhoven kapujába is betalált. Reuters-felvételAz E csoportban a PSV Eindhoven 1:1-es döntetlent ért el a kameruni Lauren és a francia Vieira kiállítása után kilenc emberre fogyatkozó vendég Arsenal ellen. „Örülök, hogy nem az utolsó játéknapon kell kiharcolnunk a továbbjutást” – summázta a végeredményt Guus Hiddink, a holland gárda trénere. Arsene Wenger, a szigetországiak mestere nem a játékvezetőt okolja, bár tény, nem egyszer a hazaiak javára tévedett. „Elfogadjuk Herbert Fandel játékvezető ítéleteit, nem vitatkozunk vele. Elvesztettünk két játékost a következő meccsre, de nem adjuk fel a reményt, hogy a csoport élén végezzünk” – mondta a francia szakember. Nagy meglepetésre csak döntetlenre futotta a Barcelona erejéből a Celtic ellen. „Szerintem mindkét csapat azt játszotta, amit akart: a Celtic védekező felfogásban focizott, de ez eredményre vezetett. Körülbelül hetven százalékban mi birtokoltuk a labdát, míg volt vagy hősz ordító helyzetünk” – értékelt kicsit bosszúsan Frank Rijkaard, a katalán klub edzője. Ezen a mér-kőzésen távozott a futballporondról a szlovák Igor Šramka. „Örülök, hogy egy ilyen futballfellegvárban, közel százezer néző előtt búcsúzhattam. Ez volt az utolsó fellépésem, a hazai bajnokságban sem bíráskodom többet” – mondta a szlovák partjelző, aki azzal vált híressé, hogy a 2000-es Eb Franciaország–Portugália elődöntőjének hosszabbításában beintette a portugál tizenegyest érő kezezést. (o, ns, ú)

BL-KRÓNIKA

E-CSOPORT: PSV Eindhoven–Arsenal 1:1 (1:1), g.: Ooijer (8.), ill. Henry (31.); Rosenborg Trondheim–Panathinaikosz Athén 2:2 (0:1), Helstad (68., 76.), ill. Konsztantinou (16.), Skácel (71.).

1. Eindhoven 5 3 1 1 5:3 10

2. Arsenal 5 1 4 0 6:5 7

3. Panathinaikosz 5 1 3 1 7:7 6

4. Rosenborg 5 0 2 3 5:8 2

F-CSOPORT: FC Barcelona–Celtic Glasgow 1:1 (1:1), Etoo (25.), ill. Hartson (45.); AC Milan–Sahtyor Donyeck 4:0 (0:0), Kaká (52., 90.), Crespo (53., 84.).

1. AC Milan 5 4 0 1 10:3 12

2. Barcelona 5 3 1 1 9:4 10

3. Celtic 5 1 1 3 4:10 4

4. Donyeck 5 1 0 4 3:9 3

G-CSOPORT: Werder Bremen–Internazionale 1:1 (0:0), Ismael (49. – 11-esből), ill. Martins (55.); Anderlecht–FC Valencia 1:2 (1:1), Wilhelmsson (24.), ill. Corradi (19.), Di Vaio (48.).

1. Internazionale 5 3 2 0 11:3 11

2. Bremen 5 3 1 1 10:6 10

3. Valencia 5 2 1 2 6:8 7

4. Anderlecht 5 0 0 5 3:14 0

H-CSOPORT: CSZKA Moszkva–FC Porto 0:1 (0:1), McCarthy (28.), FC Chelsea–Paris St. Germain 0:0.

1. Chelsea 5 4 1 0 9:1 13

2. FC Porto 5 1 2 2 2:5 5

Paris SG 5 1 2 2 2:5 5

4. CSZKA 5 1 1 3 2:4 4

A záróforduló találkozóit december 7-én játsszák. (t-zsi)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?