Elfelejtettek futballozni

Porto. Bár a szerdai Porto–Deportivo (0:0) BL-elődöntő meglehetősen unalmas találkozó volt, a mérkőzés után volt miről beszélni, a spanyolok ugyanis Jorge Andrade kiállítását vitatták, míg a portugálok a FIFA-hoz fordultak, mert Roman Abramovics, a Chelsea tulajdonosa megkereste Jose Mourinhót, a Porto érvényes szerződéssel bíró trénerét.

A portói Carlos Alberto szájtátva bámulja Mauro Silva ollózását, a mérkőzés kevés látványos momentumának egyikétReuters-felvételA Porto vezetői fel vannak háborodva, főleg, hogy Mourinho olyan kijelentéseket tett, ami arra utalhat, hogy van valóságalapja az orosz milliárdos megkeresésének. Mourinho a világ legnagyobb bajnokságának nevezte a Premiershipet, és elmondta, hogy szívesen dolgozna a Chelsea-nél. A londoniaknál ráadásul áll a bál, Abramovics már jó ideje keresi Claudio Ranieri utódját, és a Monaco elleni 3:1-es vereség után állítólag a játékosok is az olasz edző ellen fordultak. Mourinho az elődöntő első felvonása után nem volt elégedett: „Az egész mérkőzésen 45 percnyi futballt láthattunk. Persze ez nem csoda, ha az ellenfél olyan felfogásban játszik, mint a Deportivo, és a játékvezető is partner ebben. A 0:0 azonban nem rossz eredmény, La Corunában nekik kell majd támadni, és így még mindig jó esélyünk van a döntőbe jutásra. Mikor az öltözőbe értem, a játékosok nagyon csalódottak voltak, de hiszünk abban, hogy továbjutunk.” Az egykoron a Portóban játszó Jorge Andrade kiállítása miatt hőzöngenek a spanyolok, és fellebbeznek az UEFA-nál. A portugál védőt a 87. percben küldte le a pályáról Merk játékvezető, amikor finoman megrúgta a Porto földön fekvő középpályását, Decót. „Merk félreértette a történteket – mondta Javier Irureta, a Deportivo vezetőedzője. – Andrade korábban a portói csapatban játszott, és Deco az egyik legjobb barátja. Az egész egy baráti gesztus volt, amit a játékvezető nem értett.”

A visszavágón a második sárga lapját begyűjtő Mauro Silva sem játszhat majd, a brazil középpályás ennek ellenére bizakodó: „Értékes döntetlent értünk el. Voltak jó momentumaink, és ez a meccs arról szólt, hogy legyen esélyünk a Riazorban a magunk javára fordítani a párharcot. Ott majd minket támogatnak a szurkolók, és ez akkora erőt ad, hogy utolsó leheletünkig küzdeni fogunk.” (o-o, mti)

BL-KRÓNIKA

FC PORTO–LA CORUNA 0:0. Játékvezető: Merk (német), 70 000 néző. Kiállítva: Andrade (87.). PORTO: Vitor Baia–Paulo Ferreira, Ricardo Carvalho, Jorge Costa, Nuno Valente–Costinha (46. Mendes), Maniche, Deco, Alenyicsev (46. Jankauskas)–Carlos Alberto, B. McCarthy (70. Marco Ferreira). DEPORTIVO: Molina–Manuel Pablo, Andrade, Naybet, Romero–Victor Sanchez (89. César), Sergio Gonzalez (79. Duscher), Mauro Silva, Luque (45. Fran)–Valeron–Pandiani.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?