Dominál a Mercedes

<p>Budapest. A Magyar Nagydíj tegnapi első két szabadedzése nem hozott nagy meglepetést: a Mercedes-pilóták, Lewis Hamilton és Nico Rosberg voltak a leggyorsabbak a gyakorlásokon.</p>

MUNKATÁRSUNKTÓL

A tréningek igazi látványt nyújtottak a kilátogató nézőknek, a versenyzők folyamatosan csúszkáltak a pályán.

Lewis Hamilton, a Mercedes pilótája mindkét edzésen legnagyobb ellenfele, egyben csapattársa előtt tudott végezni, azonban a Pirelli abroncsaival ő sem volt elégedett a hétvége eddigi szakaszában. „A gumik nagyon nem működnek eddig, nem is emlékszem, mikor voltak utoljára ennyire rosszak. Ezúttal nagyon alacsony volt a tapadás, de talán javulni fog” – mondta Hamilton.

A Hungaroringen Monacóhoz hasonlóan fontos a jó rajtpozíció, hiszen nem egyszerű előzni a magyar versenypályán, így hiába a Mercedes eddigi nagy előnye, egy hiba vagy egy műszaki probléma megpecsételheti az egész futamot. „Az időmérő edzésen fontos lesz, hogy jó pozíciót szerezzünk, különben nagyon nehéz dolgunk lesz” – tette hozzá a brit versenyző.

A bajnoki tabella élén álló Nico Rosberg csodálkozott az eredmények láttán, hiszen nem gondolta volna, hogy ekkora lesz a különbség a többi csapathoz képest. „Az előnyünk meglepő, azt hittük, hogy a motorerőnek nem lesz ekkora jelentősége és a többiek – főleg a Red Bull – közelebb lesznek.”

Az első tréningen a két Ferrari végzett a Mercedesek mögött, azonban lemaradásuk már jelentősnek mondható. A csapatfőnök, Marco Mattiacci úgy gondolja, az istálló munkáját mindenképpen pozitív irányban befolyásolja, hogy Fernando Alonso az elmúlt versenyeken kiemelkedően szerepelt a gyengélkedő Ferrarival. „Rendkívül motiváló, hogy két ilyen tehetséges versenyzőnk van” – nyilatkozta az olasz.

Niki Lauda nemrégiben éles szavakkal illette a Ferrari teljesítményét, a csapatfőnök azonban nem haragszik az olasz istálló egykori versenyzőjére. „Tisztelettel nézek Niki Laudára, aki a gyermekkorom ikonja volt. Odajött hozzánk és bocsánatot kért, szóval továbbra is a Ferrari barátja. Ezzel a téma le van zárva.”

Ahogyan arról tegnap lapunkban is olvashattak, a hungaroringi paddockban a hétvége során az egyik fő témát Sebastian Vettel esetleges átigazolása jelenti a Mercedeshez vagy a McLarenhez. Tegnap Christian Horner, a csapatfőnök reagált a hírekre. „Elégedettek vagyunk Sebastiannal, és ő is velünk. Tudjuk, hogy sokat kell dolgoznunk, nem vagyunk elégedettek a helyzettel, de együtt dolgozunk tovább.”

Ma délelőtt a harmadik szabadedzéssel, majd az időmérővel folytatódik a program, ahol egy kis hiba is felboríthatja a már-már papírformának megfelelő Mercedes-erőfölényt, az abroncsok tapadásának hiánya, valamint a vasárnapra ígért lehetséges eső pedig még izgalmasabbá teheti a hétvégi Magyar Nagydíjat. A futam holnap 14.00 órakor kezdődik.

Berta Kitti

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?