Az Újpest nem bírt a REAC-cal

A labdarúgó Soproni Liga 9. fordulójában az Újpest ezúttal Rákospalotán tékozolt el a végelszámolásnál majd bizonnyal hiányzó pontokat, míg a Győr vesztett állásból fordítva ütötte ki ősi riválisát, a Fehérvárt. Ma (18.00) rendezik a Vasas–Siófok mérkőzést.

Az újpesti Tiszát (balról) a rákospalotai Kapcsos szorosan őriztenb1.hu-felvételA vendég újpestiek birtokolták többet a labdát, irányították a játékot az első félidőben, mégis a házigazdák zárták előnnyel ezt a játékrészt. A második 45 perc elején növelhette volna előnyét a REAC, de Kőhalmi a kapufát találta el. Utána ismét fölénybe kerültek a vendégek és a csereként beálló koreai Li Do Kvon révén egyenlítettek. A hajrában további helyzeteket dolgoztak ki a az újpestiek, de nem tudták megszerezni a győztes találatot.

A szünetig végig jelentős fölényben játszott az ETO, ám egy kivételével kihagyta helyzeteit. A Fehérvár viszont egyetlen lehetőségét gólra váltotta. A fordulás után remek teljesítményt nyújtott a győri együttes, amely háromszor is eredményes volt, és ilyen különbséggel is megérdemelten nyerte meg a mérkőzést.

Érdekes mérkőzést láthattak a nézők, hiszen a Kaposvár játszott, az MTK pedig rúgta a gólokat. A vendégek vezetése után kaposvári helyzetek következtek, előbb Grúz, majd Pintér találta el a kapufát. A félidő hajrájában 11-eshez jutott az MTK, Kanta J. előbb a kapusba lőtt, majd a kipattanót a hálóba fejelte. A fordulás után ott folytatták a csapatok ahol abbahagyták, a Kaposvár végig támadott, de nem kísérte szerencse a játékát. Az MTK szinte százszázalékosan kihasználta lehetőségeit, a hazaiak a 0:3 ellenére is végig küzdöttek.

A soproniak az első játékrészben több veszélyes helyzetet is kialakítottak a paksi kapu előtt, gólt azonban nem tudtak szerezni. A második 45 percben is a hazaiak voltak aktívabbak, Éger fejesével mégis a vendégek szereztek vezetést. Előnyüket azonban nem tudták megőrizni, a soproniak szerencsés góllal egyenlítettek. Szilasi játékvezető a soproni szurkolók sportszerűtlen bekiabálásai miatt kétszer megállította a játékot.

Újabb két ponttal nőtt a címvédő Debrecen hátránya az éllovas Bp. Honvédhoz képest, miután a DVSC erejéből csak 1:1-es döntetlenre futotta a Nyíregyháza otthonában. A Spartacus már a 9. percben megszerezte a vezetést a kameruni Menougong George révén, míg a Loki gólját a csereként beállt Kerekes Zsombor szerezte. A nézőtéren kisebb zavargások is előfordultak, de a játékot mindez nem zavarta.

Pénteken délután 2:2-es döntetlennel zárult a Diósgyőr–Tatabánya találkozó, este a listavezető Honvéd 2:1-re nyert a Zalaegerszeg ellen. (nb1.hu, m)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?