Az UEFA nem vette fel tagjai közé Jersey-t

Pozsony. Békés hangnem és meglepetés nélküli szavazá-sok – a szlovák főváros látta vendégül tegnap az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) 42.

Pozsony. Békés hangnem és meglepetés nélküli szavazá-sok – a szlovák főváros látta vendégül tegnap az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) 42. kongresszusának küldötteit.

Az UEFA szokásos évi tanácskozásán elhangzott, hogy a szervezet a 2018/2019-es ciklus végére közel 4 milliárd eurónyi rekordbevétellel számol. Ennek túlnyomó többségét a tagszövetségek futball-infrastruktúrájának fejlesztésére fordítja. „A mostani négyéves ciklusban kapott 3,5 millió euró helyett 4,5 milliót fogunk kapni, a szolidaritási alap pedig kétmillióval bővül. Négy éve az Eb-kijutásért 8 milió eurót kapott a szövetség, ez 9,25 millióra nő a jövőben” – szemléltette a szlovák szövetséget (SFZ) érintő növekedést Ján Kováčik, a SFZ elnöke.

Kováčik a kongresszust követő sajtótájékoztatón elmondta, nagy sikernek tartja, hogy ők lehettek a vendéglátók, mert minden évben több ország jelentkezik a rendezésre. „Mi még négy éve kaptunk ígéretet, többek között azért is, mert idén lesz a szövetség megalapításának 80. évfordulója” – jegyezte meg Kováčik.

Aleksander Ceferin, az UEFA szlovén elnöke ugyan nagyon fáradtnak tűnt a bő két és fél órás tanácskozás után, mégis lelkesen válaszolt az újságírói kérdésekre. Szerinte például jó döntés, hogy a

videóbírós rendszert a BL új kiírása során sem fogják alkalmazni. „Tisztában vagyok vele, hogy a technikát illetően nincs visszaút, de az egész rendszer használatát még mindenkinek tanulnia kell, mert sok a probléma. A szurkoló nem tudja, milyen helyzetekben alkalmazzák a videóbírót, nem szabad elsietni a teljes körű bevezetését, például a Premier League-ben sem használják” – mondta Ceferin.

Az 50 éves sportvezető rendkívül diplomatikusan fogalmazott, amikor a Jersey szigetének tagfelvételi kérelmét elutasító szavazásról kérdezték. (A Franciaországtól látótávolságnyira fekvő Csatorna-szigetek egyike a brit korona fennhatósága alá tartozik, s a labdarúgása az angol szövetség égisze alatt működik.) „Nyitottak vagyunk a változásokra, de sohasem fogunk szembemenni az alapszabályban foglaltakkal, az alapján pedig Jersey nem teljesített minden feltételt. 55 tagunkból 49 elutasította a felvételét” – szögezte le Ceferin.

Bár a klubok gazdálkodására vonatkozó pénzügyi fair play elve nem szerepelt a tanácskozás témái között, Ceferin megígérte, foglalkozni fognak a kérdéssel. „Nem szeretnék konkrét példákat felhozni, de van olyan klub, amelyiknek 84 játékosa van a keretben, és összesen 186 futballista áll valamilyen szerződésben a klubbal. Rendet kell tennünk a regisztrációk és a játékoskölcsönzések területén.”

Végezetül Ceferin biztatta a házigazdákat, hogy bátran jelentkezzenek nagyobb fociesemények megrendezésére is. Korábban ugyanis felmerült, hogy az új pozsonyi stadion megépülése után a szlovák szövetség pályázna az európai Szuperkupa-döntőre. „A legfontosabb kritérium a futball-infrastruktúra, a többi feltételnek, ahogy azt most is tapasztalatam, Pozsony már megfelel” – tette hozzá az UEFA elnöke.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?