Az ekecsi Vörös Vince triplája

Ekecs-Apácaszakállas. Vörös Vince mesterhármasa tette emlékezetessé az ekecsiek fölényes győzelmét a tartalékos összeállításban játszó egyházkarcsaiak elleni összecsapásukon a dunaszerdahelyi területi bajnokság szombati nyitómérkőzésén.

Az ekecsi védők nagyon odafigyeltek a vendégek rutinos futballistájára, StojkáraFogas Ferenc felvételeA bajnoki cím elhódítására aspiráló hazaiak ezen a találkozón esélyt sem adtak a a zömmel fiatalokat felvonultató vendégeknek a pontszerzésre. Majoros György ezúttal nem küldhette pályára a tapasztalt Perczelt, Ollét, Horváthot és Kovácsot. Az Olaszországból hazatért Hölgyét és Fröhlichet is csak a második játékrészben küldte pályára. A vendéglátók taktikai elképzeléseinek fókuszában ellenfelük két meghatározó egyénisége, a rutinos Stojka János és a villámgyors Edmár Attila semlegesítése szerepelt. Szoros emberfogással sikerült mindkettőjüket kikapcsolni a játékból. Az első félidőben még akadozott a hazai gépezet. Az ekecsiek vezéregyénisége, Vörös Gábor a 26. percben juttatta vezetéshez övéit: egy szélről kapu elé ívelt labdát lábbal a hosszú sarokba pofozott. Az egyházkarcsaiak pontrúgásokból veszélyeztettek, lövési kísérleteik azonban rendre célt tévesztettek. Szigeti Attila, a házigazdák trénere elégedetlen volt védencei első félidőben nyújtott teljesítményével, ezért a szünetben nem maradt el a fejmosás. Fordulás után nagyobb fordulatszámra kapcsoltak az ekecsiek. A 67. percben újra a nagy kedvvel játszó Vörös Vince volt eredményes. Három perc elteltével a hazaiak gólfelelőse ezúttal közelről vette be Méhes kapuját. Tíz perccel a befejezés előtt egy partdobás után Vörös Vince fejjel megcsúsztatta a labdát, Vörös Gábor pedig mintegy tizenöt méterről a vinklibe durrantott. Érdekesnek találtuk, hogy az ekecsiek mezében négy azonos vezetéknevű (Vörös) futballista is pályára lépett.

OKOČ-SOKOLEC–KOSTOLNÉ KRAČANY 4:0 (1:0), g.: Vörös Vince (26., 67., 70.), Vörös Gábor (80.). Sárga lap: Puzsér Csaba, Puzsér Ferenc, ill. Póda, Mészáros. Játékvezető: Molnár, 250 néző. OKOČ-SOKOLEC: Pócs–Miklós, Lukács (54. Vörös Roger), Köles, Vörös Gábor (81. Vörös Gyula), Hacsik (71. Puzsér Ferenc), Csóka Tibor, Csóka János, Gaál, Vörös Vince, Puzsér Csaba.

KOSTOLNÉ KRAČANY: Méhes–Polák, Szabó, Póda, Szekács (46. Hölgye), Csiffári, Görcs, Edmár, Stojka, Kovács, Mészáros (63. Fröhlich). (ái)

EDZŐI NYILATKOZTATOK

Szigeti Attila (Okoč-Sokolec): „A fiúk az első játékrészben alighanem azt gondolták, hogy félgőzzel is begyűjthetik a három pontot. Szerencsére megértették, hogy a sikerért nagyobb akarással, erőbedobással kell küzdeniük. Győzelmünkkel egyben önbizalmunkat is növeltük, erre nagy szükség is lesz a folytatásban, hiszen az úgyszintén őszi elsőségre pályázó bacsfai riválisunk otthonában lépünk pályára. Védenceim közül a gólzsák Vörös Vince és a játékot szervező Miklós teljesítménye érdemel dicséretet.

Majoros György (Kost. Kračany): „Az idény elejére kialakított kezdőcsapaton hétről hétre változtatnom kell. Eltávozások, betegségek, sérülések keresztezik elképzeléseimet. Rögtönöznöm kell, a tavasszal még az ifibajnokságban közreműködő, rutintalan fiatalok képtelenek megfelelően helyettesíteni a tapasztalt kezdőembereket. A csapatépítéshez jóval több időre, nyugalomra van szükségünk. Szerencsére, jobb helyzetben vagyunk, mint tavaly ilyenkor, amikor a végeken kullogtunk.“ (ái)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?