A tüneményes magyar kardéra kezdete

Az angolok alig másfél év alatt 100 ezer férőhelyes stadiont építettek, amelynek részét képezte az akkor egyedülálló 100x15,7 m-es úszómedence, a 666 m-es kerékpár- és 536 m-es atlétikai pálya. Ezek a pompás létesítmények alkalmasak voltak ara, hogy most már a sportolók Londonban valóban olimpiai játékokhoz méltó feltételek mellett mérhessék össze erejüket és tudásukat.

Egyházi szertartás vezette be a seregszemlét, ekkor hangzott el az a később Coubertinnek tulajdonított mondás, hogy „az olimpián nem a győzelem a fontos, hanem a részvétel”. Magukat a játékokat 50 ezer néző előtt VII. Edward angol király nyitotta meg, a küldöttségek most vonultak fel először formaruhában, s a legjobb sportolóknak – az újkori olimpiai játékok történetében először – arany-, ezüst- és bronzérmet adományoztak. Az angoloknak (mivel még nem korlátozták, hogy egy-egy számban országonként hányan indulhatnak, 700 szigetországi állt rajthoz) egyetlen komoly ellenfeleik az amerikaiak voltak. Azokban az időkben nem nagyon szerették, sőt utálták a túlzottan magabiztos jenkiket, és bizony gyakran vétettek a sportszerűség ellen. Már az ünnepélyes megnyitón „elfelejtették” felvonni az amerikai zászlót, erre fel az amik finom irónia formájában vágtak vissza. Forrest Smithson, a 110 m gát győztese egy könyvet is vitt magával a rövid útra, hogy amíg angol ellenfelei célba érnek, olvasással töltse idejét... A 400 m döntőjében elesett az egyik angol, emiatt az amerikait okolták, kizárták, semmisnek nyilvánították a versenyt. Megismételték a finálét, de a másik két tengerentúli nem állt rajthoz. Hallswelle egyedül versenyzett – és győzött. Ilyen még nem volt... És olyan sem, hogy amikor otthon fogadták a sikeres amerikai atlétákat, azok egy oroszlánkölyköt vittek magukkal, melynek farkán angol zászló volt. Ezzel kívánták jelezni, hogyan kullogtak utánuk az angolok. Diplomáciai úton kellett elsimítani az ügyet...

De vissza a pályákra. Nemcsak fura sportágak voltak az olimpián (lovaspóló, rögbi, műkorcsolya), hanem fura szabályok is. Weisz Richard egy teljes órán át birkózott Petrovval; a döntő a 15. percében földre vitte az oroszt, és csekély háromnegyed órával később fektette két vállra. Londonban megkezdte tüneményes olimpiai szereplését a magyar kard, a hatos döntőbe öt magyar jutott.

Ismét botrányos volt a maratoni futás. A vezető olasz Pietre a stadion bejáratánál összeesett, felállt, gyalogolt néhány métert, újra a földre került. Körülvették, mellét, lábát dörzsölték, újra nekilendült, a nézőtér nagy erővel biztatta. Ekkor már a nyomában volt a szintén vánszorgó amerikai Hayes. A közönség ellenszurkolásba kezdett: a jenki nem nyerhet! A rendezők Pietre hóna alá nyúltak, és átsegítették a célon. Amerikai óvás, idegen segítség igénybevétele, diszkvalifikálás. Hayes lett a győztes.

ÖTKARIKÁS KRÓNIKA

HOL, MIKOR: London, 1908. április 17-október 29. (több részben zajlott az olimpia)

INDULÓK: 22 ország 2034 sportolója (ebből 44 nő)

SPORTÁGAK, VERSENYSZÁMOK: 22/109

(CSEH)SZLOVÁK GYŐZTESEK: –MAGYAR ARANYÉRMESEK: Fuchs Jenő (kardvívás); Weisz Richárd (kötöttfogású birkózás); kardcsapat (Fuchs Jenő, Gerde Oszkár, Tóth Péter, Werkner Lajos, Földes Dezső)