A megállapodásnak vége

Budapest. Miként az a 8. forduló óta megszokott, az Arany Ászok Liga 14. fordulójából kiválasztott meccset is a Magyar ATV-n láthatták a szurkolók. A pénteki Győr–Videoton összecsapás közvetítése mégis más volt, mint minden eddigi adás.

Budapest. Miként az a 8. forduló óta megszokott, az Arany Ászok Liga 14. fordulójából kiválasztott meccset is a Magyar ATV-n láthatták a szurkolók. A pénteki Győr–Videoton összecsapás közvetítése mégis más volt, mint minden eddigi adás. A korábbi hetekkel ellentétben ez alkalommal nem jelent meg a képernyő sarkában a bajnokság lógója, a reklámok közül kimaradtak az Arany Ászok hirdetései, és a szünetbeli, a Szerencsejáték Rt. által támogatott rúgójátékot is csak azok izgulhatták végig, akik a helyszínen nézték az összecsapást. A névadószponzor „eltüntetésének” voltak előzményei. Péntek délelőtt ugyanis Bodnár György, a közvetítési jogokat tulajdonló Football Duó Kft. ügyvezetője levelet juttatott el Szieben Lászlóhoz, a Magyar Labdarúgóliga elnökéhez. Az írás rövid és lényegre törő volt: „Telefonbeszélgetésünk után írásban is eljuttatom önhöz véleményemet, mely szerint összeférhetetlen, hogy azt a médiaorgánumot, mely megszületése óta csak a futballban dolgozók megszégyenítésére specializálódott, most ön összetársítsa az MLSZ egyik tagozatával, a Magyar Labdarúgóligával, és ennek költségeit a labdarúgás reorganizációjára kormánygaranciával szánt összegből fedezze. Amennyiben e szándékától nem áll el, ennek minden következményét vállalnia kell. A Football Duó Kft., mely mindig, mindenhol a labdarúgócsapatok érdekeinek megfelelően járt el, nem tud azonosulni azzal, hogy direkt vagy indirekt kapcsolatba kerüljön a futballt állandóan gyalázó médiaorgánummal. Ezért a Magyar Labdarúgóligával minden megállapodásunkat semmisnek tekintem.” Az MLL és a Sport Plusz Kft. egy hete közös közleményben jelentette be, hogy 2004. január 1-jétől közös kiadásukban jelenik meg a Sport Plusz című hetilap. Az újságvásárlás megosztotta az amúgy is táborokra szakadt profi szakágat. (NS)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?