A hazaiak győzelemmel köszöntötték edzőjüket születésnapján

Nemesócsa |

<p>A komáromi területi bajnokság szombati mérkőzésén az anyagi gondokkal küzdő nemesócsaiak mindenképpen bizonyítani szerettek volna a feljövőben lévő újgyallaiak elleni erőpróbán.</p>

A hazaiak a pontvadászat folyamán többször is közelítettek a már bajnok szentpéteriekhez, igazából mégis a túlélési problémák foglalkoztatják őket a végéhez közeledő bajnoki idényben. A klub ugyanis képtelen befizetni a játékvezetői illetéket a szövetség kasszájába. Amennyiben nem segít a községi önkormányzat, akkor kizárhatják őket a bajnokságból. Egyébként a komáromi területi labdarúgó-szövetség ma hoz döntést az ominózus ügyben.

A gondok ellenére a pályán nem érződött a kétségbeesés. Az első negyedórában több ízben is veszélyben forgott a vendégek kapuja, a túloldalon pedig Rigó veszélyes lövése változtatott irányt a védőkön. A 23. percben Simon László hárította Šmída sistergő bombáját. A 34. percben Viczena lövésébe Nagy önfeláldozóan belevetődött. Három perccel később a vendégek hagyták ki addigi legnagyobb helyzetüket: Rastislav Habara megpróbálta átemelni Simont, a hazaiak hálóőrét, aki biztos góltól mentette meg csapatát. A 45. percben a kapu elé ívelt labdára a vendégek védője, Kraslan és a hazai Patócs László csapott le, a nemesócsai futballista egy századmásodperccel gyorsabbnak bizonyult, és a bal alsó sarokba gurított (1:0). Röviddel az első félidő befejezése előtt Simon Tamás fejesét Nagy csodával határos módon szögletre ütötte.

A második félidő elején érződött, hogy a technikailag jól képzett vendégek nem adják olcsón a bőrüket. Igyekezetüket a 64. percben siker koronázta. A tizenhatoson belül Otyepka mesterien kezelte le a labdát és senkitől sem zavartatva a jobb alsó sarokba célzott (1:1). Az egyenlítésnek csupán hat percig örülhettek az újgyallaiak. A 70. percben Simon Tamás beadását követően kavarodás alakult ki Nagy kapuja előtt, s a szemfüles Kósa a kapu közepébe gurított (2:1). A 87. percben megismétlődött a forgatókönyv, ezúttal azonban a vendégvédők a gólvonalról menteni tudtak.

ZEMIANSKA OLČA–DULOVCE 2:1 (1:0). Góllövők: Patócs László (45.), Kósa (70.), ill. Otyepka (64.). Sárga lap: Simon T., ill. Holub. Játékvezető: Halász, 100 néző.

ZEMIANSKA OLČA: Simon László–Pastorek, Patócs Szilárd, Poldauf (65. Molnár), Viczena (86. Bognár)–Simon Tamás, Kósa, Csizmadia, Patócs Lászó–Szkukalek, Visnyei (82. Zobák). DULOVCE: Nagy– Caletka, Góri, Kraslan, Šmída– Otyepka, Rastislav Habara, Marcel Habara, Holub–Laktiš, Rigó. (bör)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?