A 37 éves brit tini és a „politikai menekültek”

Nem csak az utolsó csoport tartogat különleges sztorikat egy világversenyen.

Nem csak az utolsó csoport tartogat különleges sztorikat egy világversenyen. Ismerjék meg a műkorcsolyapárost, amelynek hölgytagja három-gyerekes anyukaként tért vissza a jégre, és a jégtánc-kettőst, amelynek politikai okokból kellett edzőt váltania.

Az idei ostravai Eb-t megelőzően a brit Zoe Jones a pozsonyi kontinensviadalon is részt vett. De nem ám 2016-ban, hanem 2001-ben! Akkor még egyéniben indult, 17. lett. Ugyanabban az évben a vb-n a 31. helyen zárt. A következő évben már nem sikerült kijutnia világversenyre, és véget is ért a versenyzői pályafutása.

13 évig csak állt

Született három gyereke, Kanadában edzősködött. S bár így minden nap korcsolyát húzott, ő maga ezt nem nevezné korcsolyázásnak. „Csak álltam a jégen korcsolyával a lábamon” – jegyezte meg lapunknak nevetve.

Tizenhárom éven át egyáltalán nem hiányzott neki, hogy az „álláson” kívül mást is csináljon a jégen. „A harmadik gyerekem születése után mentem le újra, hogy egy kicsit formába kerüljek. Megpróbáltam néhány ugrást, forgást” – idézte fel az újrakezdést a most 37 éves Zoe, aki a helsinki világbajnokság legidősebb résztvevője.

Először úgynevezett „felnőttversenyeken” indult, ahol olyanok is részt vehetnek, akik felnőttként kezdték a korcsolyázást. Itt nem olyan szigorú a kötelező elemek listája, és a programok is rövidebbek. Zoe Jones rendre az élen végzett, ezért úgy döntött, elindul a brit bajnokságon. Két éve 9 századon múlt, hogy végül csak második lett.

Én írok levelet magának…

Ekkor jött képbe a páros korcsolyázás. Az eredetileg francia születésű Christopher Boyadji éppen akkor vált szét partnerével, Amani Fancyval. Zoe Jones levelet írt neki. „Nem is számítottam rá, hogy válaszol” – vallotta be utólag.

Boyadji azonban válaszolt, és az első próbakorcsolyázás rögtön remekül sikerült. „Örülök, hogy adtam ennek a kapcsolatnak egy esélyt. Mások talán legyintettek volna, de szerencsére én nem így tettem, és most itt vagyunk!” – lelkendezett Boyadji.

Zoe Jones számára a pörgetett emelés volt a legnehezebb a pároselemek közül. „Nehezebb volt a felnőttversenyekről újra áttérni a rendes versenyekre, a háromperces kűrről a négypercesre, mint átállni egyéniről párosra” – magyarázta a szimpatikus korcsolyázó.

Tinilányos lendülettel

A kettős Ostraván a vb-induláshoz szükséges technikai minimum pontszámot is megszerezte, így tegnap este a helsinki közönség is láthatta Malaguena rövidprogramjukat. Ezúttal nem voltak hibátlanok, Ostraván azonban különösen emlékezetesre sikerült ez az előadás, Boyadji inge program közben kigombolódott, így a programot már köldökig nyitott ingben fejezte be. „Jobban örülök, ha arról jegyeznek meg, ahogyan korcsolyázok, de mindenféle reklám jól jön!” – nevetett a 26 éves versenyző.

Hogy partnere több mint tíz évvel idősebb nála, azzal nem foglalkozik: „Zoénak több energiája van, mint egy tinilánynak. Néha úgy kell lefékeznem, mert úgy tornázik, mint egy gép. Olykor azt mondom neki, nyugi, lazíts kicsit, aztán majd megint beleadunk mindent!”

Katonai konfliktus

Amikor másfél évvel ezelőtt Törökország lelőtt egy orosz harci repülőgépet, a jégtáncos Alisa Agafonova és Alper Ucar nem is sejtette, hogy ez alapjaiban változtatja meg az életüket. A török duó Moszkvában készült Alekszandr Zsulin irányításával, de az incidens után nagyon szigorú szabályok léptek életbe az Oroszországban élő török állampolgárokkal szemben. A korcsolyázók nem tudták, meghosszabbítják-e a vízumukat.

Szezon közben váltottak edzőt, azóta Detroitban dolgoznak Anjelika Krylovával és Pasquale Camerlengóval. Zsulinról azonban most is a legnagyobb elismerés hangján beszélnek. „Szasa Zsulin mérföldkő volt a karrierünkben. Mindig is különleges helye lesz a szívünkben” – hangsúlyozta lapunknak Alper, aki egyénizőként kezdte, és egy ideig Budapesten is edzett Száraz András irányítása alatt.

Szulejmán, a jégtörő

A nagy áttörést a 2013-as szezon hozta meg nekik, a zágrábi Eb-n a Szulejmán című népszerű török sorozat zenéjére futották a kűrjüket. Zseniális választás volt: a sorozatért rajongó horvát közönség már a zene első taktusait hallva tapsviharban tört ki, a vörös hajú Alisa pedig megjelenésében is hasonlított Hürrem szultánára. A kettős hibátlanul korcsolyázott, s akkor végérvényesen bizonyságot nyert, hogy van jövőjük a jégtáncban.

Törökországban előttük még soha nem volt más jégtánckettős. „Olyanok vagyunk, mint a jégtörők. Az utánunk következő generációknak már könnyebb dolguk lesz” – emelte ki Alper, akinek mindenért keményen meg kellett harcolnia. Átlagon felüli érdekérvényesítő képességek nélkül ez nem ment volna, ezt próbálja most kamatoztatni: jelöltette magát a nemzetközi szövetség most megalakuló sportolói bizottságába.

Nem lesz kampány

„Örülünk neki, hogy az ISU is kezd hallgatni a sportolókra. Minden jelöltnek az a célja, hogy a korcsolyázók életét egyszerűbbé tegye, én is ezt szeretném” – szögezte le Alper. A választást a helsinki vb-n rendezik, de a török jégtáncos nem tervez különösebb kampányt. Mindenki ismeri, mindenki tudja, milyen ember. „Alper nagyon segítőkész, és rengeteg ötlete van. Tökéletes lenne ebbe a pozícióba” – lelkendezik partnere is.

Ketten együtt sok nehézséget legyőztek már, s azt állítják, épp ebben rejlik az erejük. Általában a nagy versenyeken nyújtják a legjobb teljesítményt, megbízhatóan hozzák a formájukat a kiélezett helyzetekben is. Talán giccsesen hangzik, de Alper szerint nagyon egyszerű a titkuk: „Minden program előtt megfogjuk egymás kezét, ezzel azt mondjuk a másiknak: bármi történik is, itt vagyok melletted.”

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?